„Készek voltak, akár az életüket is odaadni”

November 4-én, hétfőn 16 órakor kezdődött az 1956-os megemlékezések záró eseménye Kiskunhalason az Országzászló emlékműnél. A Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. szervezte eseményen megjelentek Kiskunhalas Város vezetése, képviselők, egyházi vezetők, iskolák, intézmények és civil szervezetek vezetői, valamint magánszemélyek. A forradalmi lobogót a Himnusz hangjai mellett a Kiskunhalasi Lovasbandérium díszelgő huszárjai vonták be, majd a megjelentek átsétáltak a Bethlen Gábor téren található kopjafához. Ott megemlékező beszédet Seffer Attila katolikus plébános mondott a félszáz fős közönségnek.

Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm az emlékező kedves testvéreket! Nemzeti gyásznapunkon, azt is mondhatnám, hogy valahol megrendült szívvel állunk itt, hiszen az 56-os forradalom mártírjaira és az utána következő megtorlások áldozataira emlékezünk ma, nemcsak Kiskunhalason, hanem az egész országban. Az áldozatok pontos létszámát - azt gondolom - mind a mai napig senki nem tudja. Az biztos, hogy több ezer ember sérült meg testileg, lelkileg, akik vágytak a szabadságra, akiket fűtött a hazájuk, a népük iránti szeretet, akik szerették volna a saját hazájukban a szeretet szabadságát megélni és megtapasztalni, és mindezért készek voltak a saját életüket is feláldozni.

Ahogyan készültem a mai megemlékezésre, egy beszámolót találtam, miszerint 56 november 3-án a honvédelmi miniszter által vezetett küldöttség leült tárgyalni a szovjet csapatok kivonásáról, Magyarország területéről. Ez a tárgyalás azonban csapda volt igazából a másik oldalról nézve, és a küldöttség tagjait letartóztatták, néhányukat már akkor rögtön börtönbe zárták. Voltak, akiket elhurcoltak, voltak, akiket különféle koncepciós perekkel meghurcoltak, és végül jó néhányan az életükkel fizettek az ország szabadságáért.

A Szentírásból sokunk által jól ismert mondat jutott eszembe, amely Jézus ajkáról hangzott el. Nincs annál nagyobb szeretete senkinek, mint aki életét adja barátaiért. És én azt hiszem, hogy a mai napon azokra a kedves magyar testvéreinkre emlékezünk, akikben ez a nagyobb szeretet élt. A haza iránti nagyobb szeretet, az embertársai, a honfitársai iránt élő nagyobb szeretet mozgatta őket, hiszen készek voltak akár az életüket is odaadni. Többre tartották az országot, Magyarországot, ennek az országnak a jövőjét. Az embertársaikat jobban szerették, mint saját magukat.

Hiszen azért, hogy a mi életünk szabadságban tudjon kiteljesedni, azért feláldozták a saját életüket. Valahol azt gondolom, hogy ránk gondoltak, ennek az országnak a jövőjére gondoltak, és azt szerették volna, hogy az itt élő emberek szabadságban élhessék az életüket. Nem elnyomásban, nem külső uralomban, hanem valahol a testvéri szabadságban. S az a hősies szeretet, ami az ő szívükben élt, a hazájuk, a nemzetük és irántunk, az azt gondolom, hogy mindig megbecsülést érdemel, tiszteletet érdemel és tiszteletet, megbecsülést kell, hogy kiváltson a ma élő emberekből is. Kedves testvérek! Hazánk hősi halottaiért szeretnék most egy imádságot elmondani, akiknek élete, vére, hullása, áldozata értünk és helyettünk vállalt áldozat volt. 

Mindenható örök Isten, alázattal borulunk szent fölséged elé most lélekben, hogy a különféle harctereken elesett hős testvéreinkért könyörögjünk. Te láttad küzdelmüket, aggodalmukat, szenvedésüket, szeretetüket, vérük hullását. Irgalmazz nekik és adj megnyugvást az örök békesség honában! Kegyelmedbe ajánljuk őket, Urunk. Ismerd el őket magadénak! Ne emlékezz emberi gyengeségeikre, melyeket esetleg a meggondolatlanság zavarában, vagy a rossz kívánságok hevületében követtek el, örvendeztesd meg mindnyájukat szent színed látásával! Isteni megváltónk, Jézus Krisztus, te mondottad nekünk, nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja testvéreiért. Akikért most imádkozunk, nem kímélték magukat. Életüket áldozták értünk, a mi épségünkért, testi-lelki javainkért. 

Tekints rájuk kegyesen, és részesítsd őket kereszthalálod végtelen érdemében! Nekünk pedig add, hogy a drága vérrel megszerzett és megvédett hazát odaadóan és önfeláldozóan szeressük! Érte dolgozni meg ne szűnjünk! Add, hogy a hősök véréből és áldott emlékéből a komoly kötelességteljesítés, a hősies áldozathozatal szellemisége áradjon ránk! Adj csüggedetlen szívet nekünk, hogy a harctereken elesett honfitársaink nyomában magyar hazánkért mindent megtegyünk! Törvényeid és tanításod szerint éljünk, te dicsőségedre és embertársaink javára! Ámen. 

A plébános beszédét követően ökomenikus áldás következett. A református egyház részéről Bocskorás Bertalan református elnök-lelkész mondott áldást, majd az evangélikus egyház lelkésze  Honti Irén beszéde következett. Az áldásokat követően koszorú, virágot, mécsest helyeztek el a megjelentek közül, elsőként a Kiskunhalas város vezetése nevében Fülöp Róbert polgármester, Kuris István alpolgármester és Dr. Rékasi Cecília jegyző. A kopjafától a halasi sortűz áldozatainak emléktáblájához vonultak a megjelentek, ahol szintén koszorút, virágot és mécsest helyeztek el az emléktábla falánál.

Kép-szöveg: Kovács Iván