Kétirányú lesz a tér
Közélet

Kétirányú lesz a tér

Újabb forgalmirend-változásról döntött néhány perccel ezelőtt a képviselő-testület. Amint a helyére kerülnek a táblák, a Kovács Pál téren mindkét irányból közlekedhetnek a biciklisek, autósok. Eddig erre nem volt lehetőség.

Folytatódik a város közlekedésének felülvizsgálata és a szükséges változtatásokról a képviselő-testület dönt. Csütörtökön délután született határozat arról, hogy módosul a Kovács Pál tér forgalmi rendje. Éppen egy hónappal ezelőtt fogadták el azt a változtatást, amely kétirányúvá tette a Székely utcát a Kovács Pál tértől a Kmeth Sándor utcáig. Ezt folytatva a jövőben lehetőség lesz arra, hogy a Gimnázium és a Vitéz utca felől is elérhető a Kovács Pál téren át a Székely utca. Eddig ezt tábla tiltotta és az adottságok sem tették lehetővé a párhuzamos közlekedést. Vincze Attila képviselő azt mondta, hogy a lakossági jelzést követően néhány héten belül döntés született az ügyben.

Hozzászólás (0)