
Közélet
Kétmillió forint vár a civilekre
A képviselő-testület a város idei költségvetésének elfogadásakor 2 millió forintos keretet különített el civil szervezetek számára. Még lehet pályázni programok megvalósítására pénteken délig.
Az önkormányzat pályázatot hirdetett a kultúra, a hagyományok ápolása, a lakosság művelődése, a környezet védelme céljából megrendezendő események, programok, rendezvények támogatására. A képviselő-testület a város költségvetésében 2 millió forintot különített el erre a célra. Még várják a jelentkezőket április 12-én, 12 óráig a városháza Köznevelés és Művelődés Irodáján, Kiskunhalas, Hősök tere 1. szám alatt. Az egyesület, civil közösségek 2019. április 1-je és december 31-e közötti időben megvalósuló programokat, eseményeket tartalmazó pályázatokat nyújthatnak be. Adatlap és a felhívás teljes szövege itt található.