
Közélet
„Kevesebb beszéd, több cselekedet”
Bányai Gábor országgyűlési képviselőjelölt öt kiskunhalasi helyszínen tekintett meg beruházásokat, fejlesztéseket. Járt a Kiskunvíz Kft. telephelyén, az Ipari parkban, a Városüzemeltetésnél, a Dékáni-technikumban és a felújított Szentháromság téren is. Mint mondta, bízik abban, hogy április 3-a után is folytathatja a megkezdett munkáját.
- Kiskunhalasra a korábbi évtizedekhez képest sokkal több pályázati forrás érkezett az utóbbi időszakban. Sajnos a covidhelyzet nem tette lehetővé, hogy a megvalósult projekteket szemügyre vegyük, így most tartottunk egy együttes bejárást ezeken a helyszíneken. Tartalmas órákon vagyunk túl, csupa olyan beruházást láttam, amik hosszú évekig, évtizedekig lendítik előre a települést.

- A mottóm mindig is a „kevesebb beszéd, több cselekedet” volt. Úgy tűnik, hogy ez be is igazolódott, mert Halason és más településeken is sokan állítanak meg azzal, hogy látják, valami jó és előremutató dolog indult el az utóbbi években. Ha ehetőségem nyílik folytatni ezt a munkát, ezután is ilyen célok lebegnek majd a szemem előtt - mondta a képviselő.
