Kezdődik a Jókai utca felújítása
Közélet

Kezdődik a Jókai utca felújítása

Hétfőn, munkaterület átadással elkezdődik a Jókai utca felújítása. Az út a Felsővárosi Általános Iskola és az 53-as főút között kap új aszfaltot, a munkálatok idején forgalomkorlátozásokra kell számítani.

Újabb gyűjtőút-felújítás kezdődik el Kiskunhalason. A Jókai utca elhasználódott burkolata miatt sook bosszúság éri az arra közlekedőket, de hamarosan már sima aszfalton lehet majd autózni, kerékpározni. A beruházás hétfőn, a munkaterület átadásával kezdődik. A felújítás a Felsővárosi Általános Iskola és az 53-as főút közötti szakaszt érinti, ebben a Kőrösi út egy része is benne van. Közbeszerzést követően megvan a kivitelező, a Strabag információnk szerint december első felében fejezi be a munkát. Hétfőtől az utcában forgalomkorlátozásokra kell számítani és az elkövetkező hetekben lesz olyan időszak is, amikor teljesen le lesz zárva a Jókai. Munkálatok menetéről a Halasmédia felületein adunk majd tájékoztatást.