Bezártak a választókerületi szavazókörök
Rekordrészvételeket regisztráltak eddig az országgyűlési képviselőválasztásön. Kiskunhalas és körzete is megmozdult. Este hét órakor bezártak a szavazókörök, a legutólsó, fél hetes adat szerint a részvételi arány 63,57 százalék.
19:00 Eredményekre várva
Majdnem tíz százalékkal magasabb volt a választókerületben a részvételi arány, mint négy évvel ezelőtt. A zárás előtti utolsó, fél hetes adatok szerint az ötös körzetben a jogosultak 63,57 százaléka élt választójogával, ez a szám 2014-ben 54,59 százalék volt. Ahogy azt napközben is meg lehetett figyelni, a legaktívabb a Kertvárosi-iskolában kialakított szavazókör volt, ott fél órával a zárás előtt 82,05 százalékot jegyeztek fel. Az egyébként mindig alacsony részvételi arányokat jegyző négyes számú szavazókörben, a Ván Benjamin utcában is az érintettek közel fele élt választójogával.
17:40 Több szavazat, mint 4 éve
Az szavazás utolsó két órája előtt kiderült, hogy már többen mentek el szavazni a kerületben, mint 4 évvel ezelőtt. 2014-ben 54,59 százalék volt a megjelenési arány, ma 17 órakor 59 százalékot regisztráltak. A Kiskunhalason, a Kertvárosi-iskolában kialakított ötös szavazókörben a névjegyzékben lévők több mint háromnegyede (76,75 százalék) élt állampolgári jogával. Ez egyébként a választókerületben a legmagasabb megjelenési arány. Még két olyan halasi hely van (a hatos és a tizenötös szavazókör), ahol a részvétel meghaladja a 70 százalékot. Még a legrosszabb arányt produkáló négyes szavazókörben is jelentősen meghaladja a szavazók száma a négy évvel ezelőttit. Most 44,11 százalék voksolt, 2014-ben ez a szám 35,89 százalék volt.
15:40 A Kertvárosban több mint 60 százalék
Kiskunhalas részvételi adatai kitűnnek az egész választókerületben, sőt van olyan szavazókör, ahol magasan az országos átlag feletti a megjelenés. A Kertvárosi-iskolában lévő két helyszínen a jogosultak több mint 60 százaléka jelent meg. Ez kiemelkedő, úgy, hogy az országban 53,64 százalék, Bács-Kiskunban pedig 51,36 százalék a megjelenés. Az ötös kerületben ez a szám 49,41 százalék, de ez nem a halasiakon mlik, mert városunkban a harminc helyből 20-ban meghaladta a részvételi arány az 50 százalékot.
13:45 A Sziládyban majdnem 50 százalék
Kiskunhalason, az 1-es számú szavazókörben (Szilády Áron Református Gimnázium) van az egész választókerületet tekintve a legmagasabb részvételi arány a 13 órás adatok szerint. Az oda tartozó polgárok 49,71 százaléka már voksolt. Ez nagyon magas szám, főként ha figyelembe vesszük azt, hogy az országos 42,32 százalék, míg a megyei arány 40,54 százalék. Ami pedig az egész választókerületünket illeti, Bács-Kiskunban itt a legalacsonyabb a megjelenés, ami 38,7 százalékot jelent. Érdekesség, hogy a 30 halasi szavazókörből 22-ben meghaladta a részvétel a 40 százalékot.
Szavazott a képviselő
Bányai Gábor Kiskunhalas és körzete országgyűlési képviselője felesége és gyermekei társaságában kereste fel vasárnap délelőtt Jánoshalmán, az ötös számú szavazókört, amely a központi óvodában tallható. - Nekem a Család és Magyarország az első. Ezért szavaztam a Családommal Magyarországért- fogalmazott a politikus a közösségi oldalon.
11:42 Közel az egyharmad
Továbbra is töretlen a szavazási kedv az országban. A legutóbbi regisztrációig, 11 óráig a jogosulatak 29,93 százaléka élt a jogával, ez a megyében 30,32 százalék. A választókörzetünkben a kelebiai napköziotthonos konyha a leglátogatottabb eddig, a megjelenési arány 37,59 százalék. Ráfér viszont a mozgosítás a keceli Virágdekor iskola körzetére, ugyanis ott a választók 17,93 százaléka jelent meg. Kiskunhalason 29,7 százalékos a megjelenés, a hármas számú szavazókör, amely a Nyúl utcában található a legaktívabb eddig a 37,24 százalékos részvétellel. A Ván Benjámin utcában található szavazókörben ez az arány 21,83 százalék. Közben több első szavazó fiatal is élt jogával. Borsos Lili (képünkön) a Kazinczy utcai szavazókörben voksolt, természetesen ő is megkapta a nemzetiszínű szilikon karkötőt.
Borsos Lili is első szavazó volt
10:57 Kígyózó sorok
Több kiskunhalasi szavazókörben is sorban kell állni. Ottjártunk idején a Rakodó utcában is várakozniuk kellett a polgároknak. A városban járva is azt látni, hogy bizony a 4 évvel ezelőttinél nagyobb részvételi arány várható. Úgy tűnik, hogy a kampány vagy az elmúlt hónapok történései megmozgatták a választókat. Országosan is hasonlóak a tapasztalatok, a szakértők szerint nem kizárt a 70 százalékos megjelenési arány.
9:49 Több mint tízezren már szavaztak
Továbbra sem üzembiztos a hivatalos honlap, a valasztas.hu. A Magyar Távirati Iroda híradása szerint 9 órakor az országos részvételi arány 13,17 százalék, ez az arány Bács-Kiskunban 14,65 százalék. A Helyi Választási Irodánál érdeklődtünk, hogy a választókerületben milyen részvételt regisztráltak. A kilenc órás adatok szerint az arra jogosultak 14,63 százaléka jelent meg a 94 szavazókörben. Ez azt jelenti, hogy már több mint tízezren voksoltak ebben a körzetben. Közben sikerült elcsípni egy olyan pillanatot, amikor működik a hivatalos honlap. A választókerületben a legmagasabb megjelenési arány 22,66 százalék, ezt Bácsszőlősön regisztrálták, a legkisebb részvételt a balotaszállási pincegazdaságban mérték, 3,57 százalék. Kiskunhalason a 15-ös szavazókörben élők a legaktívabbak, a Kazinczy utcában a jogosultak 16,9 százaléka szavazott. A 4-es szavazókörben eddig a névjegyzékben szereplők 10,6 százaléka jelent meg.
9:29 Összeomlott a valasztas.hu
Percek óta elérhetetlen a valasztas.hu hivatalos oldal, amelyen az összes tudnivaló fent van a szavazással kapcsolatban. Ott lehetne nyomon követni a napközbeni részvételi adatokat, illetve a polgárok innen tájékozdhatnának például arról, hogy melyik szavazókört kell felkeresniük.
8:39 Országos átlag felett
Az első hivatalos adatok szerint a választókerületünkben nagyobb a részvételi arány, mint országosan és a megyében. Míg az országban az arra jogosultak 2,24 százaléka élt állampolgári jogával, Bács-Kiskunban 2,5 százalék, míg körzetünkben ez az arány 2,65 százalék. Ha szavazókörönként nézzük, azt lehet látni, hogy Kelebián a legaktívabbak a polgárok, a napköziotthonos konyhában kialakított helyen 6,62 százalék a részvételi arány. Balotaszálláson, a Pincegazdaság területén viszont az első órában egyetlen szavazó sem jelent meg. Ami Kiskunhalast illeti, a 30-as szavazókörben, a Ván Benjámin utcában 3,48 százalék az arány, míg a Tiszti Klubban lévő 29-es szavazókört a jogosultak 1,09 százaléka kereste fel.
6:00 Rendben elindult
Pontban hat órakor megnyílt mind a 94 szavazókör az ötös számú egyéni választókerületben. Összesen 69799 polgárt várnak ezekre a helyekre este hét óráig. Kiskunhalason harminc szavazókör működik, a legfrisebbek már az első órában éltek állampolgári jogukkal. A szavazólapon tíz jelölt neve olvasható, közülük kerül ki majd a körzet képviselője.