Kicsi huszárok vizsgáztak
Milyen színű a halasi lovasbandérium egyenruhája? Hogyan tisztítják a lovak patáját? Ilyen és hasonló kérdésekre várták a választ az ifjú lovasoktól. A minap 40 gyerek vizsgázott a kicsi huszár tanodában a halasi Hirling József Lovasparkban. Az okleveleket a lovasbandérium főparancsnoka, Halas polgármestere, Fülöp Róbert adta át. A lovasbázis már eddig is sokat fejlődött, és a jövőben szeretnének sort keríteni a fedeles lovardára is.
Nagy volt az izgalom. Első vizsgájukat teljesítették a kicsi huszárok a Halasi Hirling József Lovasparkban. Népszerű a gyerekek körében a tanoda ahol sokat lovagolnak, tanulnak a hagyományokról, de például kézműves foglalkozások is várják őket. – Az év eleje óta működik a tanoda, már túl vagyunk sok foglalkozáson és nagyon jók a tapasztalataink. Most úgy gondoltuk elindítunk egy több lépcsőből álló vizsgasorozatot. Ennek volt most az első fordulója – mondta Rózsahegyi Róbert, a Kiskunhalasi Lovasbandérium Egyesület elnöke.
A vizsga végén Halas polgármestere, Fülöp Róbert, aki egyben a Kiskunhalasi Lovasbandérium főparancsnoka, személyesen adta át az okleveleket a gyerekeknek. A városvezető úgy látja jó úton halad a lovaspark. – Örömmel láttam, hogy a gyerekek milyen sokan vannak, milyen ügyesek és milyen sokan vannak – mesélte tapasztalatait a főparancsnok.
A tervekről szólva a polgármester elmondta, hogy most a fedeles lovarda lesz soron.
– Azon dolgozunk, hogy fel tudjuk újítani és talán bővíteni is. Ez is egy vonzereje lehet a lovasbázisnak. Az a cél, hogy a halasiak mellett az ország más területeiről, de akár külföldről is érkezzenek ide vendége – fűzte hozzá a polgármester.