Kis gazdák a halasi ovikban (galéria)
A Halas és Környéke Gazdakör kezdeményezésére helyi, valamint a járás területén lévő óvodákban létesítettek konyhakerteket, amelyeket aztán a nagycsoportosok gondoznak majd. Csütörtökön délelőtt a Szilády Áron utcai intézményben mutatták be a program lényegét és földbe került a zöldhagyma is. Csanádi Lajos, a gazdakör elnöke azt reméli, hogy a fiatalokat közelebb hozzák a mezőgazdasághoz és egyre több konyhakert lesz majd.
Nagyon kevés a veteményes, konyhakert Kiskunhalason, a fiatalok e miatt nem is tudják, milyen a kertet művelni, gondozni. A Halas és Környéke Gazdakör úgy gondolta, hogy ezen változtatni kell. Az ötletelést tett követte, a kezdeményezéshez többen csatlakoztak, többek között az Agrárkamara is. Fél év alatt a gondolatból megvalósuló tervek lett. Csütörtökön délelőtt a Szilády Áron utcai óvodában bemutatták, hogy mi is a program lényege. Elkészültek az első kiskertek az intézményekben.
Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Fülöp Róbert polgármester mellett Balotaszállás, Kunfehértó és Zsana első embere is részt vett az ünnepélyes eseményen. Több pénzintézet és vállalkozó is fantáziát látott a programban, éppen ezért segítették annak megvalósítását. - Az óvodákban kialakítottunk a nagycsoportosoknak konyhakerteket, amelyben mindenki kap egy kis darab földet, Ezt az adott óvodás fogja művelni, gondozni. A gazdakör tagjai figyelnek, mentorálják őket, minden egyes növény ültetésénél tanácsokat adnak és betakarításnál is ott lesznek- tudtuk meg Csanádi Lajostól, a gazdakör elnökétől.
A jeles alkalomból a Szilády Áron utcai óvodában műsorral készültek a gyermekek. Ezt követően huszonnégy nagycsoportos már a csütörtöki délelőtt kis gazdává vált. Először zöldhagymát ültettek, amely a tervek szerint egy hét alatt kel majd ki a földből. Megtudtuk azt is, hogy utána hónapos retek következik majd. Példakép lehet a kicsik számára a 9 esztendős Bor Bendegúz, aki ifjú kora ellenére gazdálkodik és állatokat nevel. (További részletek az esti híradóban.)