Konferencia a nőkről
Elég jó nő – ezzel a címmel rendezett egyházkerületi konferenciát a Halasi Baptista Gyülekezet. Több mint száz hölgy érkezett az eseményre a régió településeiről. A konferencián- Révész Szilvai előadásain - elsősorban arról volt szó, hogy napjainkban milyen lehetőségek vannak, milyen kihívások érik a nőket és hogyan lehet ezeknek megfelelni.
nnyi nő egyszerre talán még nem járt a halasi baptista templomban. 120 vendég érkezett a Déli Egyházkerületi Női Konferenciára. - Kezdetben csak helyi rendezvénynek szántuk az Elég jó nő elnevezésű programot, ám annyira aktuális a téma, hogy végül egy nagy konferencia lett belőle – mondta Bazsa Enikő a rendezvény szervezője.
Egy neves előadót hívtak meg az eseményre. Révész Szilvia előadó, médiaszakember, könyvek szerzője példákkal, lelki útravalókkal látta el a program résztvevői. - Új kihívásokkal találkoznak napjainkban a nők, a történelem során még nem volt ilyen, hogy ennyi lehetőségük legyen, lehetnek igazgatók, választhatnak bármilyen hivatást, de ott a család, az anyaság is – sorolta Révész Szilvia.
– A sok lehetőség közül nem könnyű megtalálni az embernek a saját útját, azt, amiben kiteljesedhet. Mivel nem tudunk egyszerre minden területen tökéletesen helyt állni, meg kell tanulni nemet mondani, például ha a családra, gyermekvállalásra szeretnénk hangsúlyt helyezni, akkor az időre a karriert kell hátrább sorolni – fűzte hozzá. A halasi egyházkerületi konferencia sok megerősítést adott a résztvevő hölgyeknek, akik új lendülettel tértek haza családjaikhoz, feladataikhoz, hivatásukhoz.