(►) Kopolyai út: 3050 tonnányi aszfaltot terítenek le (galéria)
Közélet

(►) Kopolyai út: 3050 tonnányi aszfaltot terítenek le (galéria)

Fontos szakaszához érkezett a kivitelezés a Kopolyai úton, a napokban elkezdődött az aszfaltozás. A Soltút Kft-től kapott tájékoztatás szerint a 900 méteres szakaszra 3050 tonnányi aszfaltot terítenek le a gépek. Pénteken délelőtt Fülöp Róbert polgármester és Kuris István László alpolgármester a helyszínen tájékozódott a munkálatokról.

Hírportálunk több alkalommal is beszámolt arról, hogy felújítják a Kopolyai út 900 méteres szakaszát. Európai Uniós forrásból 252,79 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert Kiskunhalas a  külterületi rész renoválására. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg, a kivitelező Soltút Kft. augusztus elején kezdte a munkálatokat. A napokban már egy fontos részéhez érkezett a munkafolyamat, elkezdődött az aszfaltozás. Ehhez komoly erőket és jelentős mennyiségű anyagot kell a helyszínre hozni. 

Mint megtudtuk, 3050 tonnányi aszfaltot terítenek le, ez 118 teherautónyi mennyiséget jelent. Egy jármű egyszerre 27 tonnányi anyagot mozgat meg. Kiderült az is, hogy a kötőréteghez egy teherautónyi aszfaltból 33-35 méternyi szakaszt lehet elkészíteni. Ez a szám a kopóréteg esetében 70 méter. A kivitelező tartja a határidőket, az időjárás sem hátráltatja a munkálatokat. Az átadási határidő októbert 31-én jár le. Fülöp Róbert polgármester és Kuris István László alpolgármester a helyszíni látogatása során elmondta, már tervezik a folytatást. A közbeszerzési eljárást követően kezdődhet majd meg annak a szakasznak a kivitelezése, várhatóan tavasszal. Ez első ütemben a Tinódi utcai kereszteződésig tart majd.