Koronavírus-teszt: Halas, Fehértó, Kelebia és Zsana is a kiválasztott települések között
Közélet

Koronavírus-teszt: Halas, Fehértó, Kelebia és Zsana is a kiválasztott települések között

Közel 18 ezer fő bevonásával országos vizsgálatsorozat indult az ország 500 településén, hogy kiderítsék, pontosan hány ember fertőződött megaz új típusú koronavírussal. A teszteket régiónkban a Szegedi Tudományegyetem szakemberei végzik el,  Kiskunhalas mellett járásunkban több település is a kiválasztottak között van.

Elindult az országos szűrőprogram, amely azt szeretné kideríteni, hogy pontosan hányan fertőzödhetett meg a koronavírussal. A vizsgálatosorozatban három egyetem és a Központi Statisztikai Hivatal működik közre. Ezen  KSH által vett véletlenszerű kiválasztással képzett minta alapján, 17 787 fő meghívásos módon vehet részt az ország egész területéről. A mintában szereplő személyek a 14 éves és idősebb népesség köréből kerülnek ki. A felvételben résztvevők a szűrővizsgálatot megelőzően egy kérdőívet is kitöltenek, így fontos információkhoz juthatunk többek között a kockázati tényezőkről.

A kutatásban azok részvétele is rendkívül fontos, akiknek semmilyen tünetük vagy betegségük nincs. A felvétel időtartama két hét, május 1. és május 14. között végzik a vizsgálatokat. A felvételre kijelölt személyek közvetlen értesítést, felkérő levelet kapnak Ügyfélkapun, telefonos megkereséssel vagy postai úton. Régiónkban a Szegedi Tudományegyetem szakemberei végzik el a tesztelést, Kiskunhalas mellett a járásból Kelebia, Kunfehértó és Zsana polgárai is számíthatnak megkeresésre.