
Közösségi házat avatott a Kolping Család Egyesület
Az Ady Endre utca 12 szám alatt található a 26 éve újjáalakult Baranyi László Kolping Család Egyesület új közösségi háza. Dr. Láng Mátyás tanár és felesége döntött úgy korábban, hogy a Kolping Család Egyesületnek adományozzák az Ady Endre utcai házukat. A házaspár végakaratának megfelelően most pályázati források bevonásával igazi közösségi teret hoztak létre a tagok.
A közel száz esztendős épület felújítására több millió forintot költött az egyesület. Gál Istvánné, a halasi Baranyi László Kolping Család Egyesület elnöke elmondta, nagy köszönet jár azoknak, akik segítették ezt a szép ügyet. Jelenleg több mint harminc, úgynevezett Kolping család működik az ország különböző városaiban, ezek plébániákhoz köthető csoportok. A tervek szerint ez az épület lesz a helyszíne majd a közösségi eseményeknek.

Kiskunhalas polgármestere az ünnepségen elmondta, segítik, támogatják a civil egyesületeket. Fülöp Róbert szerint sokakat megszólítanak, ösztönöznek ezek a csoportok, legyen szó jótékonyságról, karitatív tevékenységről.

A Kolping Család Egyesület vezetői köszönetet mondtak Bányai Gábor országgyűlési képviselőnek, aki a pályázati források elnyerésében adott tanácsot, segítséget a halasi közösségnek.

A felújított, átalakított épületre Hozdik Zsolt kanonok, plébános kért áldást. Az egyházi vezető megszentelte az épületet, majd a meghívott vendégek, így Vangel Imre címzetes apát, valamint Dr. Finta József pápai káplán, érseki helynök felidézték az elmúlt 26 esztendő legfontosabb történéseit.