
Lakatos Vince életére, munkásságára emlékeztek
Koszorúkat helyeztek el ma délután Lakatos Vince Baky-kastélynál lévő emléktáblájánál. A 113 évvel ezelőtt, 1907. január 21-én született író, filmrendező sokat tett azért, hogy fotóin, filmjeiben és írásaiban megörökítse Halas múltjának, elsősorban a tanyavilágnak és az ott élőknek a mindennapjait.
- Nagy tiszteletet érdemel, hiszen ő volt az, aki a halasi tanyavilágot először felkarolta. Több filmje, könyve is megjelent, ezek javarészt Halast vagy a környéket mutatták be. Óriási értéket képviselnek ezek a művek. Személyesen ismertem őt, ezért úgy érzem, tartozom neki annyival, hogy a születésnapján minden évben szervezek egy megemlékezést – árulta el Halász Balázs.

Juhász György önkormányzati képviselő szerint a Lakatos Vince munkássága által fent maradt értékeknek nagyobb jelentőségük van napjainkban, mint bármikor korábban.
- Sajnos azt be kell látni, hogy egyre kevesebb fiatal ismeri napjainkban lakatos Vince munkásságát, azonban az becsülendő, hogy több iskolában is vannak olyan programok, amik ezekre a ritka kincsekre hívják fel a figyelmet. Filmjein, írásain keresztül remekül bemutatja a tanyán elő embereket, ami azért nagyon fontos, mert egykor a város lakosságának fele, tehát 15.000 ember élt külterületen – mondta a képviselő.

A megemlékezésen jelen voltak a nemrégiben megalakult zsanai nyugdíjasklub tagjai is, akik rendszeresen olvassák Lakatos Vince könyveit. Mint mondják, ők személyesen is átélték mindazt, amik ezekben a kötetekben le vannak írva.

- Büszkén mondom, hogy gyakorlatilag minden Lakatos Vince könyvet olvastam. Azért szeretem őket, mert gyerekként én is abban a világban éltem, amit ezekből a könyvekből megismerhet az olvasó. Nagyon más kor volt az, de megvolt a maga szépsége. Bármikor előveszem valamelyik kötetét, találok benne olyan részleteket, amit visszarepít gondolatban a gyermekkoromba – mesélte Paplógó Ferencné.

Az esemény hátralévő részében, a koszorúk elhelyezését követően az emlékezők Lakatos Vince életéről és munkásságáról beszélgettek.