Laptopot kapnak a rászoruló diákok
Közélet

Laptopot kapnak a rászoruló diákok

Egy jótékonysági felajánlás kapcsán laptopok érkeztek két halasi oktatási intézménybe is. A koronavírus veszélyhelyzet miatt most már biztos, hogy a tanév végéig folytatódik az otthoni, digitális tanulás. A laptopokat olyan fiatalok kaphatják meg, akiknek nincsenek meg az ehhez szükséges elektronikai eszközeik.

Az adományozást egyik elindítója Tóth Zoltán vállalkozó volt, aki mint mondja, ezer szállal kötődik városunkhoz, ezért külön öröm számára, hogy itteni rászoruló fiatalokon tudnak most segíteni.

- Csupa jó emlékem van Kiskunhalasról. Kétéves koromban költöztünk ide Bácsalmásról. Először a Csipkeházi óvodába jártam, majd jött a Fazekas-iskola és a Szilády-gimnázium. Nem titkoltan azért erre a két iskolára esett most a választásom, mert nagy szerepük volt az intézményeknek abban, hogy én eljuthattam oda, ahová most tartok. Bízom abban, hogy azok az emberek, akik megtehetik, hogy hozzánk hasonlóan adományozzanak, inspirációt kapnak a mostani felajánlásunkat látva, és majd ők is segítenek rászorulókon – nyilatkozta Zoltán.

Bányai Gábor országgyűlési képviselő elmondta, az eddig átadott laptopok mind nagyon jó helyre kerültek.

- Aki gyorsan ad, az kétszer ad, ezt szokták mondani. A mostani példa is ezt igazolja, nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk már, sokan hálálkodnak azért, hogy a gyermekeik ezeknek a számítógépeknek köszönhetően tudják tartani a szintet osztálytársaikhoz hasonlóan. Nem kérdéses, hogy ha segítségre van szüksége valakiknek, akikor nekünk, akik megtehetjük, össze kell fognunk az érdekükben – mondta a képviselő.

Az adományozók között volt Balogh Gábor kétszeres világbajnok magyar öttusázó, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke is, aki szerint napjainkban mindennél fontosabb, hogy támogassuk azokat, akik valamiből hiányt szenvednek.

- Ahhoz, hogy egy diák be tudjon kellő módon kapcsolódni a digitális oktatásba, szüksége van korszerű eszközökre. Sokaknál sajnos nem adottak ezek a lehetőségek. Szerencsére az elmúlt tíz évben már én is megtehetem azt, hogy támogatok embereket, szervezeteket. Adakozni nagyon fontos, ha pedig gyerekekről, fiatalokról van szó, akkor ez különösen igaz – fejtette ki a világbajnok.

A Szilády-gimnázium igazgatónője nagyon hálás volt az adományozóknak. Úgy látja, a diákok remekül tudják majd használni a gépeket az otthoni tanulás során.

- Nagyon köszönjük a felajánlást. Ritkán kap egy oktatási intézmény ilyen értékes ajándékokat. Diákjaink, akik megkapják ezeket a gépeket, bizonyára nagyon boldogok lesznek, hiszen többi társukhoz hasonlóan, ők is el tudják majd végezni odahaza a digitális iskolai feladatokat – mondta Varga Judit.

A laptopok egy részét a Fazekas Mihály Általános Iskola rászoruló diákjai kapják majd meg.

- Azt, hogy laptopokat kaphatnak iskolánk tanulói, egyértelműen a koronavírus miatti veszélyhelyzet eredményezte. Otthonról tanulnak a fazekasos fiatalok is, és többen vannak, akiknél nincs meg a technikai, informatikai háttér ehhez a folyamathoz. Ők kapják majd meg, úgyhogy bátran ki merem jelenteni, jó helyre kerülnek a laptopok – árulta el Kárász Péter.

További részletek a Halas Televízió 19 órakor kezdődő Híradójában.