Lehet pályázni a városi tanulmányi ösztöndíjra
Közélet

Lehet pályázni a városi tanulmányi ösztöndíjra

A következő félévben is városi ösztöndíj segíti a hátrányos- és halmozottan hátrányos helyzetű halasi diákokat. 64 millió forintos keret áll a program rendelkezésére. Annak is kell pályázni, aki az előző félévben ezt már megtette. A feltételeknek megfelelő általános iskolás tanulók 90, míg a középiskolás diákok 120 ezer forint vissza nem térítendő támogatásban részesülnek.

- Egyre népszerűbb Halason a városi tanulmányi ösztöndíj, most is már sokan előre érdeklődtek a pályázat kiírásáról – mondta Szűcs Csaba alpolgármester, aki minden érintettet a jelentkezésre biztat. Félévente több mint száz diák szokott a tanulmányaihoz segítséget kapni ebből az EFOP-os programból.

A pályázat benyújtási határideje február 10-e. Addig minden érdeklődő be tudja szerezni a szükséges dokumentumokat. Minden információ megtalálható a város internetes oldalán a www.kiskunhalas.hu – n, de az oktatási intézmények is megkapták a tájékoztatókat a városi ösztöndíjról így mostantól lehet érdeklődni az osztályfőnököktől is – mondta Szűcs Csaba.

Mivel a diákok egy összegben kapják meg az ösztöndíjat, akár laptopot vagy egyéb a tanuláshoz szükséges eszközt is tudnak belőle vásárolni. A pályázati kiírás szerint a kitöltött adatlapot és annak mellékleteit a tanuló iskolájában kell leadni az osztályfőnököknek, illetve az iskolák titkárságán. 

A pályázatnál figyelembe veszik az I. félévben elért tanulmányi eredményeket, illetve csak az nyújthat be pályázatot, akinek nem volt a félév folyamán fegyelmi ügye és nem mulasztott igazolatlanul. A korábbi kiíráshoz képest bővült a pályázat mivel most már a nevelőszülőknél élő gyerekek is részt vehetnek benne, illetve az összegek is megemelkedtek – közölte Szűcs Csaba.