Lelkileg töltődnek két napon keresztül (galéria)
Közélet

Lelkileg töltődnek két napon keresztül (galéria)

Dalokkal köszöntötték az ország területéről érkezett megjelenteket ma délelőtt Kiskunhalason. Egy kétnapos rendezvény keretében a helyi és a vendég szakemberek tartalmas programokon vehetnek részt.

A rendezvényen itt volt a Magyar Református Egyház Szeretetszolgálatának irodavezetője is, aki pozitív gondolatokat osztott meg a hallgatósággal.

- A gondoskodás nem egyenlő a szociális munkával. Az a gondoskodás, amit mi végzünk a mindennapokban, az személyes odafordulás. Aki viszont a személyiségét rendszeresen odateszi a munkája során, az bizony néha elfárad.  Éppen ezért kellenek ezek a Lelki Karbantartó Napok nekünk, nektek. Köszönöm szépen mindannyiótoknak a személyiségét és a szorgalmát, odaadását - mondta megnyitó beszédében Beszterczey András.

Édes Árpád református lelkész szerint nagyon fontos az a munka, amit a mindennapokban a rendezvény résztvevői végeznek. Ehhez kívánt nekik további sok erőt és kitartást.

A programok egészen csütörtök délutánig tartanak majd a Csipke Hotelben. Holnap többek között a népszerű előadó, Müller Péter Sziámi is ellátogat Kiskunhalasra.

Hozzászólás (0)