Letették a Rákóczi Sportcentrum alapkövét (galéria)
Közélet

Letették a Rákóczi Sportcentrum alapkövét (galéria)

Várhatóan az év végére készül el a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium vadonatúj sportcentruma a volt kollégium területén. A létesítmény alapkövét, egy időkapszulával szerdán délelőtt tették le ünnepélyes körülmények között. A jeles eseményen részt vett Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek, valamint Bányai Gábor Kiskunhalas és körzete országgyűlési képviselője. Téglás László igazgató szerint a diákok már nagyon várják az új sportcentrum megnyitását.

Egy éves előkészítő munka végállomása volt az ünnepélyes alapkőletétel szerdán délelőtt a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnáziumban és Szakgimnáziumban. Az új sportcentrum területrendezési munkálatai már elkezdődtek, az építkezés megkezdésének legfontosabb pillanatára mostanáig kellett várni. A jeles alkalomra összegyűltek az intézmény sportolói, diákjai a volt kollégium területén. Az ünnepségre hivatalos volt dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek, Fülöp Ernő kanonok, Bányai Gábor Kiskunhalas és körzete országgyűlési képviselője, valamint Farkas Dániel és Szűcs Csaba alpolgármester is. A vendégeket Téglás László igazgató köszöntötte. Úgy fogalmazott, az iskola tanulói eddig is kiemelkedő teljesítményeket mutattak a sportban, ezt világ- és Európa-bajnoki érmek, országos bajnokságon elért sikerek fémjelezték. Az új létesítménnyel a lehetőségek tovább bővülhetnek majd.

Dr. Bábel Balázs érsek atya visszaemlékezett azokra az évekre, amikor fiatalon ő is rendszeresen sportolt, a szertorna volt a kedvence. - A testi egészség mellett a lelki egészség és a tanúságtétel is fontos- fogalmazott köszöntőjében, majd ezt követően megáldotta az időkapszulát, valamint az alapkövet. A kapszulába dokumentumok mellett az iskola diákjainak üzenetei, egy ma megjelent Halasi Tükör is került.  Bányai Gábor országgyűlési képviselő szerint az elmúlt évekhez képest javultak a fiatalok egészségügyi mutatói, ebben komoly része van a mindennapos testnevelés bevezetésének és az új létesítményeknek. Az ünnepség végén valamennyi vendég ellátta kézjegyével az építkezés tábláját, amely aztán majd a centrum falán lesz elhelyezve. Mint megtudtuk, az építkezés várhatóan az év végén fejeződik majd be.  További részletek a szerda esti híradóban.