Lezárultak a holokauszt 70. évfordulójának megemlékezései
Közélet

Lezárultak a holokauszt 70. évfordulójának megemlékezései

Rendhagyó, a halasi zsidóság életét valamint a hetven évvel ezelőtt történt holokauszt tragédiáját bemutató kiállítás nyílt Kiskunhalason, az Izraelita Hitközség épületében. A rendezvény záróeseménye volt a „Holokauszt 70” emlékév eseménysorozatainak, amelyet országszerte megrendeztek.

A kiskunhalasi záróeseményen többek között közreműködött Gerendás Péter előadóművész is, akit családján keresztül közvetlenül is érint a holokauszt. Rajta kívül olyan halasiak is felolvastak, verset mondat és énekeltek a megemlékezésen, akik szintén a közvetlen hozzátartozóikat veszítették el a vészkorszak idején.

holo02

Dr. Róna Tamás rabbi, a holokauszt tragédiájának máig ható következményeiről beszélt, arról, hogy nem elég csak megemlékezni az áldozatokról, mert az önmagában mit sem ér. – Úgy is kell élnünk a mindennapjainkat, hogy méltók legyünk az ő emlékükhöz, nap, mint nap tenni azért, hogy hasonló tragédia ne következzen be soha – hangoztatta a rabbi, aki köszönetet mondott mindazoknak, akik közreműködtek a 70. évfordulós rendezvények megszervezésében.

holo03

Raáb András, a Kiskunhalasi Izraelita Hitközség elnöke köszöntjében a holokauszt történetének tanítását hangsúlyozta, arról beszélt, hogy a halasi holokauszt kiállítás a volt zsidó iskola épületében kap végleges helyet, ahol állandó mementóként szolgál majd a felnövekvő nemzedék számára.

holo04

Végső István helytörténész a hetven éve történt vészkorszak kiskunhalasi eseményeit elevenítette fel. A halasi gettó, a deportálás körülményeit, amikor 1944. június 17-én összeszedték a gettóból a halasiakat és a vasútállomásra vitték őket, majd vonattal a szegedi téglagyárba szállították őket, ahol több ezer alföldi zsidót tartottak embertelen körülmények között. Innen halál –és munkatáborokba vitték tovább a zsidókat, a halasiak többsége munkatáborba került, így több esélyük volt a túlélésre, gyárakban és mezőgazdasági területeken dolgoztatták őket. A kiskunhalasiak közül deportálásban közel 180 fő halt mag, többségüket halálgyárakban, gázkamrákban pusztították el, köztük sok halasi gyermek és fiatal lett a holokauszt áldozata. A vészkorszak idején elhunytak névsorát mártír emléktábla őrzi a halasi zsinagóga falán.

holo05

Az 1944. október 11-én, a halasi vasútállomáson történt tömegmészárlás áldozatainak emlékét az állomás előtt emlékmű őrzi, német SS-tisztek közel 196 munkaszolgálatos fiatal férfit mészároltak le, majd egy tömegsírba dobták őket. 1946 elején exhumálták őket és temettek el Budapesten a Kozma utcai temetőben. A vérengzés valódi felelőseit soha nem állították bíróság elé.

Kép-szöveg: Pozsgai Ákos