Már 29. alkalommal találkoznak Halason a veterán járművek szerelmesei
Közélet

Már 29. alkalommal találkoznak Halason a veterán járművek szerelmesei

Három évtizeddel ezelőtt hunyt el Kántor András, a halasi veteránautózás atyja. Az ő emlékére, immáron 29. alkalommal rendezik meg a nemzetközi találkozójukat a veterán autósok és motorosok Kiskunhalason. Június 21-től, két napon át látja vendégül a harminc évnél korosabb két- és négykerekűek tulajdonosait a Kántor András Veterán Autós és Motoros Egyesület.

Közel három évtizedes hagyomány, hogy Kiskunhalason rendezik meg Kántor András emlékére a nemzetközi veterán autósok, motorosok nemzetközi találkozóját. Június 21-től június 23-ig a tervek szerint, az előzetes jelentkezések alapján több mint száz jármű érkezik városunkba. A Kántor András Veterán Autósok és Motorosok Egyesülete hónapok óta szervezi az eseményt. Mint megtudtuk, a pénteki érkezést követően szombaton ismét egy emléktúra vár a résztvevőkre. Idén a vármegye déli részét járják be az autósok, motorosok,  ahol furfangos feladatok megoldása is vár rájuk.

A program leglátványosabb része az, amikor az összes jármű útra kel és végigjárja Kiskunhalas utcáit. Erre vasárnap reggel kerül sor. Ennek során látogatják meg a temetőben a harminc esztendővel ezelőtt elhunyt Kántor András sírját. Délelőtt 10 órától pedig a halasi főtéren várják az érdeklődőket, és ott hirdetik ki a túra eredményeit is.

Archív fotó: Ferincz János, Jáger Levente