Megelevenedő történelem
Közélet

Megelevenedő történelem

A régi tárgyak visszaidézik a múlt történéseit. A gyufacímkék, bélyegek is ilyenek. Vannak, amelyek eseményekre, évfordulókra készültek. Dr. Döme Ottónál és családjánál mindkettőből van bőven. Együtt lapozgattuk az albumokat, amelyek ma már mintha történelemkönyvek is lennének.

- Mikor kezdődött a gyufacímkék gyűjtése?

- Tizenkét évesen, 1960-ban kezdtem a gyűjtést. Sportoltunk, olvastunk emellett, tévé sem volt a kis falunkban. A lányok szalvétákat, a fiúk pedig bélyegeket, gyufacímkéket gyűjtöttek, köztük én is. A Józsefvárosi Művelődési Házban alakult meg az Irinyi János Gyűjtőklub a feltaláló előtt tisztelegve. Vágatlan gyári sorozatokat is kaptak, a tagságot országszerte ellátták címkékkel. Jeles eseményekre, évfordulókra is adtak ki gyufacímkét. Általuk megelevenedik az ’50-es, ’60-as évek történelme. Ez is megfogott benne, mert szerettem a történelmet.

- Mekkora a gyűjteményed?

- Hétezer különböző címkém van, a teljes gyűjtemény ennél körülbelül ezer darabbal több. Gyári hibásak is vannak közöttük, azok ma már igazi kuriózumnak számítanak egyediségük miatt.

- Milyen hagyományai vannak a gyűjtőmúltnak?

- A gyűjtőszenvedély nálunk apáról fiúra száll a családban. Nincs meg az a félelem, hogy mi lesz majd, ha én már nem leszek. Biztos, hogy az unokáim továbbviszik. Éltetik a hagyományokat. Kiskoruktól kutattak a kincseim között (mosolyog). Ottóka átveszi a gyufacímkéket, Robika pedig a bélyegeket. Abból kevesebb van, majd ő gyarapítja a számukat. Én maradtam még a könyveknél, olyan hatezer kötetem van. A fiaim festményeket, szobrokat gyűjtenek.

- Ottó, mit jelent számodra a papa gyűjteménye?

- Én is szeretem a történelmet. A gyufacímkéken túl az első és második világháború katonai kitüntetéseit is elkezdtem gyűjteni.

- Robi, te hogyan viszonyulsz a gyűjtéshez?

- Hozzám a bélyegek állnak közelebb. A papa nekem adta az ’50-es évekből való Magyar Bélyegalbumot.

A bővebb interjút a Halasi Tükör hetilap március 17-i számában olvashatják.