Megemlékezés a központban
Közélet

Megemlékezés a központban

A szemtanúk elmondása szerint 1956. október 27-én a városközpontban nagyobb tömeg gyűlt össze, emiatt a katonaságot is kivezényelték a főtérre. A 7. tüzérezred katonái egy gyülekező csoportot akartak feloszlatni, akik honvédeket "magyartalannak" nevezték, és le akarták szakítani Miklós Gergely alezredes váll-lapjait. Az alezredes intézkedésben elrendelte, hogy füstgyertyával és könnyfakasztó gránáttal oszlassák fel a tömeget.  

Kevésbé konkrét állítások szerint két lövés hangzott el, melynek hatására az ott lévő járőralegységek sortüzet adtak le a levegőbe, a lövöldözés után két halott, a 19 éves Gyöngyösi Papp Ida és a 61 éves Poloznyik Kálmán maradt holtan a téren. Elbeszélések szerint, egy buszsofőrt és egy kismamát ért még lövés.
 
– Emlékeznünk kell ezekre az emberekre - mondta Pajor Kálmán az '56-os Emlékbizottság elnöke a megemlékezésen. Fontos, hogy a mai fiatalok is tudják milyen események történtek Kiskunhalason 1956-ban.
 
A megemlékezés résztvevői mécseseket, koszorúkat helyeztek el az emléktáblánál, majd felkeresték a két elhunyt sírját a református temetőben, ahol Gyöngyösi Papp Ida testvére József elmondta, úgy tudja, hogy Idát legalább tíz lövés érte. Mindez alátámasztja az, hogy Halason egyértelműen sortüzet adtak le a katonák a fegyvertelen tömegre.
 
Szöveg-fotó: Bakos László
 
{phocagallery view=category|categoryid=1117|limitstart=0|limitcount=0}