
Megemlékezés a kuruc szobornál (galériával)
Október 5-én, a halasi csata 314. évfordulóján előbb a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium volt kollégiumának udvarán, délután pedig a Búsuló kuruc szobornál tartottak megemlékezést. Damkó József alkotásánál a Szilády Áron Református Gimnázium diákjai adtak műsort, beszédet mondott Palásti Károly történelemtanár.
A Rákóczi-szabadságharc első szakaszának egyik legvéresebb ütközete zajlott 1703. október 5-én a mai II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium volt kollégiumának területén. Ennek sorrán 234 kuruc katona vesztette életét, rájuk emlékeztek meg csütörtökön délelőtt. A halasi csata hősei előtt tisztelegtek a Búsuló kuruc szoborhoz szervezett ünnepségen csütörtökön kora este.

A műsort a Szilády Áron Református Gimnázium diákjai adták. Emlékező beszédet mondott Palásti Károly történelemtanár. - Az 1904-ben felállított szobor elé az 1920-as években idekerültek a csatában elesettek csontjai. Később a Kuruc vitézek tere köztérnévvel pedig teljesebbé vált a halasiak múlt-tisztelete - fogalmazott a pedagógus. A program végén a megjelentek elhelyezték az emlékezés virágait, koszorúit a szobornál.
