Megemlékezés rendhagyó helyszínen
Közélet

Megemlékezés rendhagyó helyszínen

Nem a megszokott módon és helyen tartotta meg március 15-ei megemlékezését a Szilády Áron Református Gimnázium. A diákok és pedagógusok közösen vonultak ki a Hirling József Lovasparkba, ahol aztán egy versekkel, zenékkel tarkított műsort adtak elő.

Szűcs Erzsébet, a rendezvény főszervezője azt mondja, a visszajelzések szerint sokkal népszerűbbek az ilyen rendhagyó iskolai megemlékezések.

- Kollégáimmal az utóbbi időben arra törekszünk, hogy az évtizedek során sokak számára már unalmassá vált iskolai megemlékezések helyett mindig valami újat, valami mást tudjunk összehozni. Már tavaly is szerettük volna itt rendezni a március 15-i ünnepséget, akkor az időjárás lehetetlenné tette. Nagyon örülök, hogy most minden a tervek szerint alakult és itt lehetünk a diákokkal, ebben a szép időben – nyilatkozta a szervező pedagógus.

A műsorban dalok, versek hangoztak el. Felidézték az 1848-49-es események legmeghatározóbb pillanatait. Az ünnepség csúcspontja az volt, amikor a Kiskunhalasi Lovasbandérium tagjai is megérkeztek lovaikkal.

Mint megtudtuk, a szereplő diákok hosszú heteket töltöttek azzal, hogy összeálljon a teljes ünnepi műsor. Az a fiatalok szerint is jó ötlet, hogy az iskolai megemlékezéseket ne hagyományos módon, egy átlagos tanóra keretében tartsák meg az intézmények.

- Akár minden jeles napról megemlékezhetnénk ilyen formában. Sokkal jobban rögzülnek az információk, ha nem tankönyvből kell elsajátítani őket, hanem mondjuk egy ilyen előadás keretében. Remek a helyszín és az összeállított program is – mondta Kovács Gábor Dániel, diák.