Megkoszorúzták az első kórházigazgató sírját
Közélet

Megkoszorúzták az első kórházigazgató sírját

Koszorúval, főhajtással emlékeztek az első halasi kórházigazgatóra. A régi halasi kórházat Dr. Monspart László alapította és ő alapozta meg a városban a fekvőbeteg ellátást. A Semmelweis kórház vezetése még húsvét előtt felújíttatta a síremlékét és a tervek szerint, amikor évforduló van, a jövőben is eljönnek és leróják tiszteletüket a példaképnek tekintett első halasi kórházigazgató emléke előtt.

Dr. Szepesvári Szabolcs a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház főigazgatója és Dittmayer Péter ápolási igazgató helyezett el koszorút az egészségügyi intézmény nevében a nagy előd emléke előtt tisztelegve a síremléknél, amit a család újíttatott fel, a közvetlen környezetét pedig a kórház tetette rendbe.

Dr. Monspart László nevéhez köthető a mai kórház területén kialakított Bessenyei kórház. E kórház 50 ággyal, új műtővel dolgozott. 1927-ben 52 ágy állt rendelkezésre és 3 orvos, 4 ápolónő, 1 szülésznő és 1 gondnok volt a kórházi személyzet – olvasható a kórház történetében. 1937. június 17-én, Magyarországon először Kiskunhalason Dr. Monszpart László végzi el a bécsi Böhler professzornál tanult, az ő általa kifejlesztett szeggel egy törött combnyak szegezését. A neves orvos előd nevét a kórház utcaneve őrzi.

Hozzászólás (0)