Közélet
Meglepte a képviselőket a Halasi Box Club
Rendhagyó módon kezdődött a képviselő-testület csütörtöki ülése. A zárt tanácskozást követően Varsányi Vera, a Halasi Box Club nemrégiben megválasztott elnöke kért szót, majd ajándékokat adott át a megjelenteknek.
Személyesen szeretett volna találkozni a halasi képviselő-testület tagjaival Varsányi Vera, akit decemberben választottak meg a Halasi Box Club elnökének. A sportvezető a csütörtöki ülést használta ki arra, hogy pár szót szóljon a döntéshozókhoz. Fülöp Róbert polgármester a zárt ülés után adta meg a szót Varsányi Verának, aki röviden bemutatkozott a képviselőknek. Elmondta, hogy Csenki Ferenc unokájaként szeretné folytatni a nagypapája által megkezdett utat. Nem érkezett üres kézzel, ugyanis a tavaly novemberben megjelent (S)portré példányait hozta magával, amelyeket át is adott a testület tagjainak. A könyv emléket állít Csenki Ferencnek és a halasi ökölvívósport elmúlt hét évtizedének.