
Megszüntették a galambtanyát
Évek óta vastagon borította a járdát a madárürülék a volt Emitel székháznál. A Mátyás téren található épületkomplexum ablakpárkányain fészkeltek a madarak, nappal pedig a környező fákon tanyáztak.
A galambürülék miatt a gyalogosok gyakran bosszankodtak és sűrűn előfordult, hogy a galambpiszok a nyakukba pottyant. A Halas Televízió Híradójában a nyár elején foglalkoztunk, akkor az épületet felügyelő cég képviselője elmondta, hogy próbálták már távol tartani a madarakat, ám azokat nem zavarta a tüskés ablakpárkány, továbbra is ott raktak fészket.

Veszélyes így, lentről figyelni a madarakat...
A ma készített felvételek tanulsága szerint a tulajdonos újabb lépéseket tett az odapiszkító madarak távoltartására, széles hálókat feszítettek ki az ablakokba és a környező fákat is megnyesték.

Nem találják a helyüket.
A galambok, bár fészkelni nem bírnak még most is ott kapirgálnak a ház mellett. Kiskunhalas belvárosában több helyen is gondot okoz a nagyszámú galambkolónia, úgy tudjuk az Önkormányzat több céggel is felvette a kapcsolatot, hogy megoldást találjon a galamb állomány ritkítására.

Most már meg lehet közelíteni az épületet.