Mi lesz a választási plakátokkal?
Közélet

Mi lesz a választási plakátokkal?

Még javában látszanak az utcákon, tereken az országgyűlési képviselőválasztás „nyomai”, vagyis a politikai hirdetmények. A szabályok szerint a pártoknak egy hónapjuk van arra, hogy leszedjék a választási plakátjaikat.

A választási kampány idején sok plakát került ki a közterületekre, minden párt igyekezett ily módon is felhívni magára, illetve a jelöltjeire a figyelmet. Többnyire villanyoszlopokra kerültek plakátok, politikai hirdetmények. Vannak könnyen leszedhetők, de ragasztottak is, illetve népszerű volt a járdákra festett felhívás is, amivel több szervezet is élt.

Sokan még az utolsó lehetőségeket kihasználva a választás előtti szombat este és éjszaka helyezték el tájékoztatóikat a szavazókörök elé.  A választási plakátok leszedésére egy hónapos határidőt adnak az előírások, ami május 8-án, délután 4 órakor jár le. Az eltávolítás annak a kötelessége, aki elhelyezte, vagy akinek a nevében elhelyezték a plakátokat.

fotók: Csóti Gábor

Hozzászólás (0)