Minden ember magában hordoz egy szeretetgenerátort (galéria)
Közélet

Minden ember magában hordoz egy szeretetgenerátort (galéria)

Zsellér Ágnes szuggesztív előadó és ugyanez igaz arra is, amikor énekel. A nyelvtanárként és önismeret oktatóként ténykedő, tudását, tapasztalatát szívesen átadó személyiség mutatkozott meg a Forrás-Új Tükör Klub legutóbbi előadásán. Ágnes azt próbálta átadni a hallgatóságnak, hogy minden egyes ember magában hordoz egy szeretetgenerátort, amit használni kellene.

A belső út zenéje a csend volt a címe egy estnek, amelyben  Zsellér Ágnes a Forrás-Új Tükör Klub vendégeként beszélt, tanított, figyelmet keltett. Ágnest sokan ismerhetik a városban, mint nyelvtanárt, önismeret oktatót és énekesnőt. Utóbbi két énjéből láthattunk, hallhattunk legtöbbet egy tanulságos, interaktív előadáson.  Már az első pillanattól látszott, az előadó szívből mond mindent. Személyes tapasztalatait, élményeit ötvözte a tudással, amely komplexebbé tette a mondanivalóját. Amikor hallgattuk, magunk is átérezhettük a szavait, a gondolatait. Igen, valóban minden ember célja az, hogy boldog szeretne lenni. Valóban, a szeretet gravitáció, a szeretet az élet esszenciája. Mindannyian vágyunk rá, meg akarjuk élni.

Zsellér Ágnes úgy látja, az önismereti út során le kell fejtenünk magunkról azt a felesleget, amelyet magunkra akasztottunk az évek alatt. Ez pontosan olyan, mint amikor egy kőtömbből szobor születik. Arra kell elsősorban rájönnünk, hogy mik nem vagyunk. Az előadásból az is kiderült, hogy Ágnes úgy tartja: mindenkinek van annyi ideje, hogy ezt a bizonyos felesleget lefejtse magáról. A feladat pedig az, hogy visszaérkezzünk a szeretetlényünkhöz, amilyenek újszülött korunkban voltunk.További részletek a jövő szerdai Halasi Tükörben.