
Miniszteri elismerés a halasi főnővérnek
Egészségügyi dolgozókat köszöntöttek Budapesten, a Duna Palotában a Magyar Ápolók Napján. Ötödik alkalommal tartották meg ezt a jeles eseményt február 19-én, Kossuth Zsuzsanna, az első magyar főápolónő születésnapján.
A zenés műsorszámok és a köszöntők után rangos elismeréseket adtak át. A díjazottak között volt Bakáné Csontos Edit, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház dolgozója is, aki az Emberi Erőforrások Minisztériumának elismerő oklevelét vehette át. A halasi kitüntetett azt mondja, a mindennapokban több fontos szempontot is szem előtt tart munkavégzés során.

- Sosem hittem volna, hogy egyszer ilyen rangos elismerésben részesülök. A másokon való segíteni akarás, az elesett emberek támogatása vezetett engem erre a pályára. A kórházban nagyon sokan vannak, akik megérdemelnének egy ilyen díjat, hiszen sokan végzik remekül a munkájukat, önzetlenül segítenek a betegeken, így ezt a kitüntetést úgy érzem, most ők is kapják – mondta el a díjazott.

Dr. Szepesvári Szabolcs, a halasi kórház főigazgatója szerint ez a díj is azt igazolja, hogy az intézményben kimagasló színvonalon végzik hivatásukat a dolgozók.

- Gratulációm elsősorban most Editkének szól, de köszönöm azok munkáját is, akik hozzá hasonlóan nap, mint nap bemennek a kórházba, hogy könnyebbé tegyék a beteg emberek kórházban töltött idejét. Sok olyan dolgozónk van még, akik megérdemelnének egy ilyen oklevelet, s büszke vagyok arra, hogy egy újabb miniszteri elismerést vihetünk haza, Kiskunhalasra – fejtette ki örömét a főigazgató.

A díjazott munkatársai is egyetértettek abban, hogy remek döntés született a miniszteri elismerő oklevél odaítélésekor.
- Remek helyre került a díj, büszkék vagyunk a halasi kitüntetettre. Edit egy nagyon nehéz területen, az intenzív osztályon dolgozik hosszú ideje, ezért maximálisan megérdemelte ezt a rangos elismerést – tudtuk meg Pakai Istvánnétől, a Magyar Ápolási Egyesület megyei vezetőjétől.

További részletek ma 19 órától a Halas TV Híradójában.