
Minisztériumi díj a Tekónak
Fogyasztói Tudatosságra Nevelő Iskola címet kapott a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium. A díjat Keszthelyi Nikoletta, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára adta át egy ünnepség keretében.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium már negyedik alkalommal hirdette meg pályázatát, mely a diákok fogyasztóvédelmi ismereteinek megalapozását szolgálja. A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium sikeresen pályázott, így megkaphatta a Fogyasztói Tudatosságra Nevelő Iskola címet.

- Ez a halasi oktatási intézmény az országban már a hetvenhetedik, Bács-Kiskun megyében a hatodik, Kiskunhalason pedig a második olyan intézmény, aminek az Innovációs és Technológiai Minisztérium odaítéli ezt a címet. A II. Rákóczi-gimnázium évek óta kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a tanórák keretében felhívják diákjaik figyelmét arra, miként válhatnak igazán tudatos fogyasztókká a mindennapokban. Ennek a korosztálynak a nézete, hozzáállása még formálható, ezért is fontos az iskolák szerepe – nyilatkozta Keszthelyi Nikoletta helyettes államtitkár.

A díjazott gimnázium igazgatója azt mondja, hosszú évek munkáját jutalmazta most a Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság.

- Az ünnepség keretében egy rövid áttekintést nyújtottam az iskolánkban folyó munkáról. Az elmúlt 15 évben egyre több tantárgy tematikájába került bele nálunk a fogyasztói tudatosságra nevelés. A diákok rengeteg reklámmal találkoznak a mindennapokban, sok információ zúdul rájuk, egyre többen vásárolnak közülük interneten. Tisztában kell lenniük azzal, mi az, amit elhihetnek ezekből a hirdetésekből, s mi az, amit messziről jobb elkerülni. Viszonylag sok veszélynek vannak kitéve a tizenévesek ezen a téren is, de mi azon vagyunk, hogy a lehető legjobban felkészítsük őket – árulta el Téglás László igazgató.

Bányai Gábor országgyűlési képviselő beszédében több példát is felhozott arra vonatkozóan, miért fontos, hogy a fiatalok minél előbb tudatos fogyasztókká váljanak.

- Be kell látnunk, hogy sajnos az emberek ebben a rohanó világban súlyos milliókat, milliárdokat költenek el feleslegesen olyan dolgokra, amikre egyáltalán nincs is szükségük. A nehezen megkeresett pénzünk könnyen elfogyhat az ilyen rossz vásárlások miatt. Nagyon meg kell fontolni, hogy mit, miért és kinek veszünk meg, mert ezekből a megvett dolgokból aztán túl sok minden kerül ki a szeméttelepekre – fejtette ki a politikus.

A tekós diákok egy rendhagyó színdarabbal készültek a jeles eseményre. Az ember tragédiájának egy modern feldolgozását adták elő, melyben rávilágítottak, milyen kapzsik, mohók is az emberek 2020-ban.