
A termőtalaj védelméről értekeztek
Az elkövetkező hetekben is folytatódnak a Téli Gazdaesték a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium Majsai úti oktatási területén. Legutóbb a talajvédelem témakörét érintették a jelenlévők, szakemberek segítségével.
Aranyos Éva az est egyik meghívott előadója egy olyan témát hozott, ami jelenleg nagyon sok termelőt foglalkoztat térségünkben is.
- Sokat hallani mostanában az úgynevezett talajpusztulásról. A gazdák érzik, hogy bár mindent ugyanúgy csinálnak földjeiken, mint az azt megelőző években, de a termés sem lesz a vártnak megfelelő és egyéb problémák is adódhatnak. Első körben fel kell ismernünk a hibákat, aztán pedig tennünk kell ellene. Az egyik legnagyobb probléma napjainkban a víz hiánya a mezőgazdaságban. Lehet öntözni, de az más talajproblémákat fog okozni egy idő után. Néhány hónapja jelent meg egy film az interneten, ami a talajpusztulásról és a megoldásokról beszél. Rengetegen megnézték már ezt a videót és egyre inkább nyitottak a helyi termelők is a közös párbeszédre – nyilatkozta weblapunknak a szakember.

A talajpusztulás mellett a csapadékhiány is sok bosszúságot okoz a halasi és környékbeli gazdáknak a mindennapokban.
- Ha ilyen száraz marad az időjárás és nem lesz kellő hótakaró sem, akkor komoly problémák adódhatnak a mezőgazdaságban. Szőlőben, gyümölcsben egyelőre nem tudok kárról, hiszen a mostanában jellemző deresedés, esetleg ónos ráfagyás még nem veszélyes. Reméljük, hogy mielőbb megjön a kellő mennyiségű csapadék, mert hamar kompenzálni kellene az eddig kialakult helyzetet – fejtette ki Pősz Miklós, a gazdaesték egyik szervezője.

A programok folytatódnak, a résztvevők II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium Majsai úti oktatási területén található egyik tanteremben gyűlnek össze minden hétfő este. A Téli Gazdaesték előadásai mindig 17 órakor kezdődnek.
