
Mit várnak a halasiak a következő képviselőtől?
A Halas Televízió stábja egész nap járta a különböző szavazóköröket, az ott készített interjúkat este 8 órakor kezdődő élő választási műsorunkban láthatják az érdeklődők. Az egyik visszatérő kérdés az volt a választópolgárok irányába, mit várnak a ma legtöbb szavazatot szerzú országgyűlési képviselőjelölttől.
Ön mit vár el attól az országgyűlési képviselőtől, aki az elkövetkező négy évben képviseli majd térségünket a Parlamentben? Ezt a kérdést is feltettük ma az embereknek városszerte a voksolás kapcsán.
- Én teljesen meg vagyok elégedve a mostani kormány tevékenységével. Gyakran hallom a híradóban, milyen sok mindent tettek már értünk, és úgy érzem, továbbra is meg kell adnunk a lehetőséget nekik az ország vezetésére. Itt, a térségben leginkább az utak állapotán kellene javítani, ha az megvalósul, nem lehet okunk panaszra - nyilatkozta weblapunknak Németh József.

Mészárosné Ambrus Gizella a Szilády-gimnáziumban található 1-es szavazókörben adta le voksát. Azt mondja, nem volt számára kérdéses, hogy ott lesz-e a szavazóurnánál.
- Mindannyiunk közös érdeke, hogy négyévente elmenjünk voksolni. Én alaposan megfontoltam, hogy kire adom a szavazatom. Olyan képviselőt szeretnék, aki nem a saját és pártja érdekeit tartja szem előtt, hanem kizárólag az emberek akaratát akarja érvényesíteni a Parlamentben. Az elkövetkező négy évre azt kívánom, hogy bármi is lesz, az ettől, a mostani helyzettől csak jobb legyen.

Kollár Irén a Baky-kastély egyik szavazókörében szavazott. Nem egyedül érkezett, két gyermekét és idős szomszédasszonyát is magával hozta a számára fontos eseményre.
- Jó példát szeretnék mutatni a gyermekeimnek, ezért hoztam el őket is a szavazófülkébe. Azért tettem le a voksom a most is kormányon lévő párta, mert nem szeretném, ha a migránsok elözönlenék országunkat, így is sokan vannak már itt, akik nem magyarok. Az elmúlt időszakban kapott támogatások mind nagy segítséget jelentettek a családunknak, így azt valljuk, nem szabad változtatni azon, ami már jól bevált.

A Halas Televízió 20 órakor kezdődő élő választási műsorában további interjúkat láthatnak és hallhatnak a nézők a 2018-as országgyűlési választással kapcsolatban.