MÓ-KALAND: Balatonakalin táborozott a Központi-iskola
Közélet

MÓ-KALAND: Balatonakalin táborozott a Központi-iskola

Ha nyár, akkor önfeledt táborozás. A Központi Református Általános Iskola immáron 24 esztendeje használja ki a szünidőt és tartalmas programokat szervez diákjainak, pedagógusainak Balatonakalin. Idén MÓ-KALAND néven zajlott az öt napos tábor, amelyen ezernyi élményt gyűjthettek össze a résztvevők.

Mint ahogy az elmúlt 24 évben minden nyáron, a  Központi Református Általános Iskola 65 diákja táborozott Balatonakalin a város és a kistérségi önkormányzatok fenntartásában üzemelő pihenőhelyen, Ormosné Bodrogi Viola vezetésével. A már megszokott programok, kézműveskedés, akadályverseny, közös éneklés, zenélés, sportverseny mellett egy szabadulószoba is próbára tette a diákokat. A közkedvelt vitorlázás sem maradt el, ezúttal Révfülöpről indult a hajó, ahol a szél muzsikája mellett Csorvási Zoltán, valamint a lelkes csapat énekének hangja töltötte be a kikötőt.

Az idei kirándulás célpontja egy eddig még a táborosok által nem látogatott helyre vezetett. Zalahalápon, a Haláp-hegyen megcsodálták az Ébredő Vulkán Szoborparkot, melynek alkotásai nem véletlenül kapták a magyar Stonehenge nevet. A központisok következő célpontja a Kis-Balaton Látogatóközpont volt. Onnan egy túravezetővel bejárták a Diás-szigetet, megnézték Fekete István emlékszobáját, a Matula-kunyhót. Visszafelé Vonyarcvashegyen, a Szent Mihály dombon, a kápolna és a csodálatos balatoni kilátás nyújtotta élmény tette még feledhetetlenebbé a túrát.  - A tábor ideje alatt a programok megvalósításához kegyes volt az időjárás, de  az előző napok alaposan lehűtötték a Balaton vizét. Így a szokottnál kevesebbszer volt alkalom megmártózni a habokban. Ennek ellenére egy igazán jól sikerült tábort zártunk ebben az évben is. Mindez nem jöhetett volna létre támogatóink nélkül- tudtuk meg Ormosné Bodrogi Violától.