Motoros-baleset: még nyomoznak
Közélet

Motoros-baleset: még nyomoznak

Három hónappal a baleset után sem zárta le a rendőrség annak a balesetnek a vizsgálatát, amely még a nyáron történt a fehértói út és az 53-as főút találkozásánál. Mint arról annak idején beszámoltunk egy száguldó motoros ütközött neki a szabályosan közlekedő Fordnak. A Hondát egy miskolci fiatalember vezette, az ütközés következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Ittas vagy bódult állapotban járművezetés vétsége miatt folyik még mindig a vizsgálata annak a balesetnek, amely még június 22-én történt a fehértói út és az 53-as főút kereszteződésében. A kunfehértói motorostalálkozóról érkező, védőruhát nem viselő miskolci fiatalember Hondájával ütközött neki a szabályosan közlekedő Fordnak, amiben hárman ültek. A motoros kis híján elvesztette a karját a karambol következtében és fején is súlyos sérüléseket szenvedett.

Életéért közel egy órán át harcoltak a mentők a tűző napon. Végül helikopter szállította a kecskeméti megyei kórházba, ahol meg is műtötték. Az eljárást a kiskunhalasi rendőrkapitányság kezdte meg, majd az akták - mivel miskolci volt a motoros - az ottani közlekedésrendészetre kerültek át. A napokban érdeklődtünk, hogy hol tart a vizsgálat.

Egyedné Novodonszki Éva, a megyei főkapitányság sajtóreferense azt a tájékoztatást adta, hogy szükséges volt újabb szakértők bevonása a nyomozásba, ezért még nem zárult le a vizsgálat.

Jáger Levente