
Nem érdemes az első havazásig várni
Az ilyenkor megszokottnál jóval enyhébb az időjárás térségünkben, ezekben a napokban, a szakemberek azonban azt javasolják, az autótulajdonosok ne várják meg az első havazást a téli gumiabroncsok felszereltetésével.
- Szépen lassan kezdenek jönni a kuncsaftok a szervizbe, de a tapasztalatunk szerint még mindig sokan vannak, akik csak az első hóeséskor kapnak majd észbe. Olyankor egyrészt szabad időpontot is nehezebb találni a szervizekben, másrészt a cseréig folyamatosan veszélynek lesz kitéve a jármű és a benne ülők is. Nem feltétlenül kell, hogy havas, jeges legyen az út. A novemberi hideg reggeleken fagypont közeli hőmérsékletnél könnyen megcsúszhat az autó, ha még a nyári gumik vannak fent - osztotta meg tapasztalatait Pap Csaba szervizvezető.

Most még kevesebb a munka a gumiszervizekben
Több autóst is megkérdeztünk arról, hogy szerintük fontos-e az abroncsok időben történő lecserélése. A sofőrök véleménye egybehangzó volt.
- Nem érdekel, hogy még százágra süt odakint a nap, november van, így elhoztam az autómat, szeretném időben lecseréltetni az abroncsokat. Sajnos vannak felelőtlen sofőrök, akik nem veszik figyelembe a szakemberek tanácsait és nyári gumikkal közlekednek télvíz idején is. Ez hatalmas problémákat eredményezhet, amivel nem csak magukat, hanem másokat is könnyen veszélybe sodorhatnak - mondta el kérdésünkre Kovács József.

A szakemberek szerint a legtöbben csak a gumiabroncsokat vizsgálják meg indulás előtt, pedig bőven van mire odafigyelni. Ilyen például a fagyálló szintjének és fagyáspontjának ellenőrzése. Itthon legalább mínusz 25, a biztonság kedvéért inkább mínusz 30 fokra érdemes belőni a fagyáspontot. De nem csak a hűtőfolyadék kell fagyálló legyen. Bár komoly fölösleges kiadásokat valóban a fáradt hűtővíz tud okozni, kisebb károkat és még nagyobb bosszúságot a nem télálló szélvédőmosó is előidézhet. A fagy beállta előtt érdemes a nyári, nem fagyálló szélvédőmosót kispriccelni a tartályból, majd fagyállót tölteni a helyére. Ebből is érdemes „keményebb” koncentrátumot tölteni, ugyanis a rendszerben még nem megfagyó, csak enyhébb hőmérsékleten folyékony maradó mosószer a menetszéllel is hűtött szélvédőre spriccelve hamar jéggé válhat. Ilyenkor nincs más megoldás, mint megállni és lekaparni a jeget.

Télen különösen nehéz feladat hárul az akkumulátorokra, a hideg motorok beindítása nehezebb, ráadásul a hőmérséklet csökkenésével az akkumulátorok teljesítménye csökken. A lehető legjobb töltés, illetve energia átadás érdekében mindenképp meg kell tisztítani az akkusarukat, illetve a kábelek érintkezőit. Ehhez drótkefe, csiszolópapír és erre gyártott célszerszám egyaránt alkalmas. A többi évszakban hibátlan telepek fagyban akár egyik napról a másikra indításképtelenné válhatnak. A korosabb (akár 2-3 éves) akkumulátorok nehezen bírják töltés nélkül, akár 2-3 napos állás után is kevés lehet az indításhoz a „kakaó". Télen az autót hosszabb távra magára hagyva mindenképp úgy érdemes leparkolni, hogy a motortérhez, illetve az akkumulátorhoz könnyen hozzá lehessen férni.