„Nem katasztrófafilm forgatás volt, hanem a megdöbbentő valóság”
Majd egy hónapig kezelték Kuris István László alpolgármestert a Kiskunhalasi Mobil Járványkórházban. A városvezető otthonában lábadozik hétfő óta. Az alábbi interjúban az ember tapasztalataira, a koronavírus fertőzéssel való személyes küzdelmére, az egészségügyi szakdolgozók helytállására voltam kíváncsi. A beszélgetésünk célzott szándéka a járvány helyzetre, a fertőzöttség komplikáltságának megértésére és amennyire még lehet, a megelőzésre való figyelemfelhívás volt.
Hogy vette észre, hogy covidos lett?
Február 7-én vasárnap délután a vírus pofonja negyed óra alatt döntött ágynak. Fáradtság, erőtlenség, hőemelkedés kezdődött és erősödött. Február 8-án, hétfőn reggel telefonon egyeztettem a háziorvosommal, akivel minden tünetet és körülményt részletesen átbeszélve lefixálhattuk, ezt bizony sikerült elkapni. A teszt ekkor már feleslegesnek tűnt és én sem szívesen indultam volna útnak, hiszen egyértelmű volt. Karantén indul, majd a tünetek elmúlása után néhány nappal megerősítésként, hogy újra mehetek-e közösségbe, egyeztetünk a tesztről.
Semmilyen alapbetegségemről nem tudok, nem voltam kórházi kezelés alatt még és bár erős alkatú vagyok, jó erőben vagyok, vérnyomás problémáim se voltak soha, nincs gyógyszer, amit rendszeresen szednék. Kávé, alkohol és cigaretta nélkül élek. Fizikailag nem jelentett megterhelést számomra időm engedtével egy vadkerti tekerés, északon vagy dunántúlon egy erősebb túra, hasonlók. Mindig is toltam a C vitamint és hónapok óta a D vitamint is társítottam. Mindenkit teljesen másképp érint egy darázscsípés, megfázás, egy véradás, egy vérvétel. A koronavírus is más-más erősségű pofont tud adni, lám úgy tűnik, hogy a magunkon érzett felkészültségi szint a vírust nem nagyon hatja meg. Nálam könnyebben és sajnos jóval nehezebben átélt napok adódnak mindenkinek másképp, nem igazán van két teljesen egyforma kép, csak a legszomorúbb helyzet, ha valakit nem tudnak megmenteni. Ezt viszont az elején még senki nem látja, csak bizakodunk.
A körzeti orvosom által felírt"lóadag" gyógyszerek nem indítottak el semmi javulást, a panaszok erősödtek, étvágytalanság is előjött, ami erősítette a gyengeséget és a láz 40 fölé kúszott. Emellé péntek reggeltől nehézlégzés jelentkezett. Nem volt elég levegőm ahhoz, hogy konyhába kimenjek és igyak egy pohár vizet. A levegővétel kapkodó ritmusban sikerült, vagyis egy normális levegővétel ideje alatt bár sokszor kaptam levegőért, így sem volt elég. Újabb orvosszakmai segítségkéréskor egyértelmű választ kaptam, azonnal kórház.
Hogyan szembesült a fertőzöttség tényével?
Több gyorsteszten átestem már korábban, hiszen azt tartottam felelősségteljesnek, ha minden ilyen lehetőséggel élek. Több oktatási intézményben van feladatom, tehát a pedagógusszűréseken vehettem és vettem is részt minden egyes alkalommal, illetve az év eleji kórházi pedagógusszűrésen is ott voltam. A mentőben elvégezték a gyorstesztet és megtörténtek az ott elvégezhető szükséges mérések. A teszteredmény ismeretében döntöttek arról, hogy a légúti SBO-ra, tehát a városi kórházba vagy a kinti járvány kórházba kell indulni. A tesztcsíkon az eredmény pillanatok alatt meglett, így az útirány is.
Milyen stációkat élt át a Járványkórházba kerülésig?
A mentőben már a lehető legtöbb információt egyeztetik a beteggel, hogy mire kiérnek a kórházig, már legyen egy kép arról, hogy milyen állapotban van. Bent újabb, de már PCR teszt elvégzése következett és a különböző felmérések, vérvétel, EKG, már benti eszközökkel, a kórház szakmai csapatával és rögtön oxigénpótlás.
Hogyan képzeljük el a benti körülményeket?
Modern feltételek mellett kapják, a legmagasabb színvonalon végzett szakmai ellátást a betegek.
Felkelhetett, fel tudott kelni?
Akinek van ereje, kelljen fel, mozduljon, szerezze vissza az erejét minél hamarabb, persze csak óvatosan. A kórtermekből természetesen tilos kilépni, még a folyosóra sem lehet, ez teljesen érthető is. Vágy volt arra, hogy kimehessünk, de az adott helyzetben a képességével is mindenki tisztában volt.
Ellátta magát vagy teljesen kiszolgáltatott az ember?
A 9. bent töltött napon volt akkora erőm először, hogy önállóan, tehát plusz oxigén nélkül én magam képes voltam annyi időt tölteni a fürdőben, hogy használhassam rendesen a tusolót is. Előtte ez csak egyszerűbb mosakodással valósult meg. Bárkinek viszont bármilyen segítségre volt szüksége, azt megkapta. Ha kellett az étkezésben, ha kellett másban segítettek. Csak a szó hiányzott, de legtöbbször még az sem. Sokszor a köszönetet sem mi tudtuk kimondani, hanem mi kaptuk azért, mert látták a küzdeni akarást bennünk.
Milyen volt az ápolók, orvosok viszonyulása?
A betegeknél nővérhívó van, a monitorok nem csak bent mutatják a mérések eredményeit, hanem kintről is folyamatosan figyelik. A nővérhívóra is azonnal reagálnak, de az ügyeletes a monitorok jelzésére, aggodalomra okot adó értékeknél is automatikusan és azonnal küldi a kórterembe az ápolókat. Bár a folyosóról betekintő ablakon belátni, mégis a személyes körbejárás, körbekérdezés volt tapasztalható. Folyamatosan, szinte a kör bezártával újra kezdve járják a kórtermeket lázmérés, aktuális állapotfelmérésre, melyet vezetnek fel a lázlapra és rögzítik a megfelelő számítógépes felületeken, nem csak nappal, éjjel is. A tüdőröntgenezés bent a kórtermi ágyban zajlik, a CT vizsgálat az, amely helyhez kötött. Ajándék volt számomra az a 10 másodperc, amit a 12. napon kaphattam, amíg a beteghordók áttoltak és kijutottam a szabad levegőre. Az viszont nem katasztrófafilm forgatás volt, hanem a megdöbbentő valóság, ami abban az épületszárnyban történik, ahol a CT vizsgálatot végzik. Minden ágy mellett ott állnak és folyamatosan figyelik a gépekkel életben tartott betegeket. Megdöbbentő lehet kívülállóként végigmenni azon a folyosón is, ahol mi voltunk. De akit átvittek CT-re, annak ez szívbemarkoló élmény volt.
Biztatták, lelkileg is támaszkodhat az ember az ott dolgozókra?
A takarításkor a takarítók köszönik meg a betegek türelmét, amiért"zavarták" őket. Az étkezésekkor azért kapnak a betegek köszönetet, ha minél több elfogyott a kiosztott ennivalóból. Az ápolók, nővérek, orvosok a mérésekkor, viziteken, vérvételnél, infúzió vagy injekció beadásakor sosem csak elvégzik a munkát és fordulnak kifelé. Jobb eredményekkor dicsérettel biztatnak és szurkolnak, rosszabb eredményekkor pedig keresik a segítségnyújtás lehetőségét. Családtagként, testvérként, anyaként, gyermekként aggódnak és szurkolnak. Nem a név számít, nem az, hogy ki honnan került be. Hiszen a szakmai csapat tagjai közül nagyon sokan nem helyiek és a betegek közül is nagyon sokan nem kiskunhalasiak.
Milyen a járványkórházi ellátás?
Eddig csak a szegedi úti főbejáratot láttam én is, mint oly sokan. A mentő az útközben történő állapotfelmérés és a kórházzal történő rádiós egyeztetés alapján áll ahhoz az épületszárnyhoz, amelyikbe felveszik a beteget. A városi kórház emeletes épületét nagyon sokszor mondjuk hotel épületnek. Nem másabb ez sem, ha a körülményeket olyan szempontból nézzük, hogy odabent az egészségünkért, az életünkért küzdenek. Négyágyas kórterem, hozzá mosdóhelyiség tusolóval. Folyamatos fertőtlenítős takarítások, szükség szerint naponta ágyneműcsere.
Normál táplálkozás folyik bent?
Minden betegfelvételnél egyeztetik, hogy kinek van szüksége diétás étkezésre egyéb betegségeiből adódóan. Amikor már én is tudtam enni, onnantól kezdve bizonyíthatom, hogy a főzőkonyhán végzett munka is minőségi. Változatos, a kórházi kezelés alatt szükséges energiaszükséglethez elegendő és finom. Hálás vagyok annak a munkatársnak, aki többször úgymond"megrótt". Amikor napokon keresztül nem nyúltam hozzá az ételhez teljesen őszintén leírta a jövőképet: átfognak tolni másik részlegre és szonda lesz belőle. A 3,5 hét alatt közel 11 kg-ot fogytam, de természetesen nem diétával, ez a fogyás nem normális, ezt senki nem akarja, ez nem onnan tűnik el, amire vágyunk. Újra kell"építeni" a lábaimat. Meg kell tanulnom, hogy ezt milyen mozgáskultúrával és étkezéssel tudom elősegíteni. Nagy fordulatra nem számítok, inkább arra, hogy az étkezések alapanyagaiban kell majd valamit jobban dominálni.
Infúzión van a beteg vagy ez változó?
Állapottól függ, tehát attól, hogy melyik kezelést kell felvennie. A Favipiravir volt az első lépés nálam és a szobatársaknál egyaránt, amely egy tabletta alapú gyógyszeres kezelés a vírussal szemben. Először nagyobb dózisban, ez 8 szemet jelentett, másnaptól kisebb 4 szemes dózisban. Ha valakinél ez nem elegendő, esetleg rosszabbodik az állapota, akkor az orvos újra egyeztet a beteggel és részletesen átbeszélik a már erősebb antivirális Remdesivirrel történő vénás kezelést. Ez már csöpög, a többi infúziós pótlással együtt kaptam az első laboreredmények után azonnal. Amennyiben szövődmény lépne fel, például tüdőgyulladás, akkor arra antibiotikumos, szintén vénán keresztüli kezeléssel válaszolnak. A beteg állapotától függ sok más gyógyszer beadásának folyamata, amely lehet tablettás vagy az infúziós bekötésen át beadott injekció.
Külvilággal van-e kapcsolata a betegnek, ha igen, mi módon?
Mobiltelefon használható, a wifi biztosított a betegek számára is. Bár normál esetben ez bosszantó, de itt a legjobb és legszebb az, amikor az belassul, mert akkor az azt jelentheti, hogy sok beteg képes arra, hogy használja, kommunikáljon szeretteivel, családjával.
Betegek egymás között kommunikálnak?
Kórtermen belül természetesen. Mindenki elmeséli, hogyan csöppent bele. Amíg bent voltam a 4 ágyas kórteremben, az idő alatt összesen 8 beteg gyógyítása zajlott. Mindenki elmeséli, hogy kezdődött nála. Látva egymás javulását biztatjuk egymást. Érkeznek a kinti hírek, olykor örömteliek, ha valaki ismerőse hazamehetett, olykor a legszomorúbb, ha valaki ismerősét már képtelenek voltak megmenteni. Aki plusz oxigént kap, annak is az erősödést jelenti, ha tud a másikkal pár mondatot beszélni, egyre gyakrabban van ehhez ereje, naponta haladva előre.
Milyen fizikai érzések, lelki hullámok fordultak elő?
Az otthon kezdődő végtagfájdalmak, 1 hónapnyi ágyban fekvés nehézséggel jár. A 100 bent kapott véralvadásgátló injekció után már nem gond elviselni még itthon további húszat, egy kisebb tű, a vérvételek vagy infúziós bekötések cseréjét mindig odafigyeléssel, törődés mellett oldották meg. Lelki hullámok inkább akkor törtek elő, amikor a laboreredményekre várunk és az orvos egyeztetni jön. Talán az járt több könnyel, amikor azt mondták a 20. napon, hogy próbáljuk meg letenni az oxigénmaszkot, és ha sikerül jó eredményeket tartani még pár napig plusz oxigén nélkül, hazaengednek. Az, hogy a tüdőgyulladás nem húzódik vissza kellő ütemben és ez még hazatérés után is utókezeléssel jár, csendesen elfogadom és köszönöm, hogy élek. Bíztam a szakmai csapatban, bíztam és hiszek a döntéseik eredményességében és így a gyógyulásban, még ha sokáig is tart.
Ki és mi adhatnak erőt a betegnek?
Az első kommunikáció a szeretteinkkel néhány mosolyjel küldésével. Az első telefonos kommunikáció a szeretteinkkel, amikor már van elég levegő 3 mondatot is beszélni. Majd az első olyan videóhívás, amikor van erő tartani is a telefont.
Mi volt az első jele, hogy van remény a gyógyulásra?
Ügyfélkapun, amikor erőm engedte, visszanézhettem a laboreredményeket. Nem tudom kielemezni, de láttam hány soromon volt csillag a napok előrehaladtával. Az első után a második már nagyot zuhant, ennek eredményeként kezdődött a vénás kezelés, de utána fokozatosan javult. Látszik, hogy haladunk előre. A laboreredmények jó alakulása mellett viszont a gyulladás maradt. Azokat nem szívesen olvasom vissza, ahol a súlyos, illetve napokkal később még mindig a továbbra is súlyos röntgenértékelések vannak.
Időbe telt, mire először arról tudtunk egyeztetni, hogy az oxigénmaszk készenlétbe helyezhető, nem kell folyamatosan használni, de még működik, van mihez nyúlni ha szükséges, majd lassan elhagyható. Amikor azt letehettem, már csak arra vágytam, hogy a zárójelentésről mikor egyeztetünk.
Mi dönti el, hogy valaki kijöhet?
Legjobb esetben a karantén napjainak haladása. Ha a tablettás kezelés mellett legyűri a beteg a vírust, akkor az egyeztetéseket és záró vizsgálatok eredményének kiértékelése után kiengedik. Amennyiben a tablettás helyett a vénás kezelés szükséges, annak időtartama a megkezdéstől minimum 5 nap. De természetesen a klinikai állapot, tehát van-e szükség további kórházi kezelésre ebben az egészségügyi intézményben vagy át kell szállítani máshová egyéb betegsége miatt kezelésre, mit mutatnak a labor és szükség esetén a röntgen, CT eredmények. Ami biztos: nem engednek el senkit olyan könnyen, mert ez csak felelősségteljes döntés eredménye lehet. Itt csak felelősségteljes döntések születtek.
Az általános gyengeség miben mutatkozik meg?
Először csak soknak tűnik a járkálás. Aztán a kéz felemelése is fárasztó, nem megy. Utána érkezik a feküdni is fáj érzés és amikor a tüdő lesz gyenge, nincs levegő.
Mennyi idő lehet mire visszanyeri az erejét?
Amint már beszéltünk erről, mindenkit másként érint a vírus pofonja. Az 5. napi otthoni karantént követő 3,5 hét kórházi kezelés után erőgyűjtés és tüdőgondozás vár rám. Az egész csúcsán mutatkozó súlyos tüdőgyulladás visszahúzódása nem elég jó ütemű, ezért kell még idő. A tavaszi szünet után nagyon szeretnék menni tanítani is már, de rossz döntést sem szeretnék hozni, így az eredmények majd eldöntik.
Az, aki nem került kórházba, a videómegosztókon nagyon jó tüdőtornákat talál, ami otthon végezhető, kell is ezt folytatni. Nagyon érthetően bemutatva segítik a normál tüdőműködés visszaállítását. Minden nap volt gyógytorna a kórteremben, amit szigorúan be kell tartani, folytatni kell, hogy elegendő levegő jusson a tüdő legmélyebb részeire, de az is fontos, hogy mindez rendesen távozzon is. Fél pohár víz és egy szívószál, gyerekes játéknak felfogott buborékolás a vízben életmentő eredményeket képes kifejleszteni azok után, hogy eleinte elég fárasztó volt egyetlen egyszer is a vizes pohárba fújni szívószállal.
Mit üzen a kétkedőknek, vírustagadóknak?
Volt kétkedő szobatársam. Hány napba telt, amíg megváltozott a véleménye? Az első percben megtörtént, nem kellett rá sokat várni. Hogy az én véleményem és az elmúlt egy hónapom egy dekát nem ér a vírustagadók mérlegén, az biztos. De amilyen hangosan és hangnemben ők kérik, hogy mi hallgassunk e témában, én is olyan hangosan és erélyesen kérem őket: jobban vigyázzunk egymásra! Amennyiben minden egyéni és közösségi óvintézkedést be tudnánk tartani, az életekért küzdő egészségügyi dolgozók terhe a betegek számával arányosan csökkenne, a kényszerűen meghozott korlátozó intézkedések hamarabb megszűnhetnének és élhetnénk normális életet. Mi is, ők is ezt akarják. Semmi másra nincs szükség, csak együtt tenni ezért és félretenni legalább ez ügy érdekében a politikai hangulatkeltés eredményeként meglevő gyűlölködést. Tudom és vallom, hogy ezt nem a józanész diktálja belőlük, hanem az álhírek és azok terjesztői.
Hogyan látja az egészségügyi dogozók helytállását?
Mindenkiről szeretnék szólni, legyen az orvos, ápoló személyzet, beteghordó, takarító vagy konyhás. Mindenkiről, akinek csak egy kicsi feladata is van abban, hogy segítse bárki gyógyulását. Mégis természetesen azokról tudok szólni, akik jelenlétét megtapasztaltam. Emberfeletti. A legnehezebb fizikai munka energiaigényével ér fel. Egész szolgálatukat gumicsizmában, több rétegű öltözetben, 3 réteg gumikesztyűben, maszk és arcvédőpajzs mellett végzik. Így az az ember képes küzdeni egy másikért, aki hajlandó az életét is adni a másikért. Küzdeni akkor is, amikor már lehet, hogy tisztában vannak a végkifejlettel, de nincs lemondás senkiről. Küzdenek olyan helyzetekben, amikor mi már biztosan elfordulnánk a másiktól, nem hogy kellő türelemmel és nem aláhagyó gondviseléssel a legkellemetlenebb és remélhetőleg kevésszer megélt élethelyzetekben is ellássuk, ápoljuk, biztassuk, legyen hozzá egy mosolyunk vagy egy jó szavunk, miközben éppen ágyat kell takarítani valaki után. Erre átlagember nehezen képes, ők igen. A hősök igen. És nem csak fizikailag merülnek ki. De remélem képesek úgy hazamenni, hogy a terheket leteszik a járványkórház kapujában.
Kép-szöveg: Kovács Iván
