Nem megy kukába az élelmiszer
Közélet

Nem megy kukába az élelmiszer

A szemeteskuka helyett a nehéz helyzetben élőkhöz megy az élelmiszer. Halas és térségének lakói is kapnak a segítségből. Itt mintegy százan szoktak kérni a kiosztható élelemből.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az országos mezőgazdasági kiállításon, az OMÉK-on Élelmiszerhulladékok megelőzéséért díjat adományozott a Tesco Global Zrt-nek. Az oklevelet a héten mutatták be a helyi bevásárlóközpontban. Az itt keletkező árusításra már nem, viszont fogyasztásra alkalmas élelmiszereket a Magyar Élelmiszerbank és a Sorsfordító Szolgáltató Központ minden nap, a hétköznapokon és a hétvégén is elszállítja, és a Hunyadi utcai Sorsok Házában kiosztja a rászorulóknak, az intézmény ellátottjainak és a lakosságnak délelőttönként 10 és 11 óra között.

A szállítmányban zöldség, gyümölcs, pékáru, de egyéb élelmiszer is található, hogy mikor mi, az naponta változik. Ha nagyobb mennyiség áll rendelkezésre, Majsára is visznek, de a baptisták tanyagondnoka is rendszeresen szállít ki belőle a tanyavilágban élő rászorulóknak – sorolta Hajdu Julianna, a Sorsfordító Szolgáltató Központ intézményvezetője.

Azt szeretnénk, ha mások is követnék ezt a példát és sehol nem kerülne fogyasztható élelmiszer a szemétbe – fűzte hozzá, az áruház helyi vezetőjének egyetértésével. Volt, hogy valaki átmenetileg került nehéz helyzetbe, jól jött neki a segítség, aztán személyesen eljött megköszönni, ami mindnyájunknak jól esett – mesélték. Jó példák működnek a halasi hajléktalan szállón is, ide is többen szoktak felajánlásokat tenni, van, vállalkozó, aki rendszeresen átadjai a megmaradt termékét.

Hozzászólás (0)