Német adomány a kórháznak
Két kamionnal érkezett segítség Németországból, Regensburgból a halasi Semmelweis kórházba. Többek között ágyakat, textíliákat, éjjeli szekrényeket tartalmazott az adomány. Az ajándékozás kezdeményezője és szervezője Wellmann Dieter a Halasmédiának nyilatkozott arról, hogy miért ebbe az intézménybe hozták a nagy értékű egészségügyi felszerelést.
-Itt a kórházban volt egy kisebb műtétem és akkor megfogadtam, hogy még visszajövök és hozok segítséget – mondta a magyarul is jól beszélő férfi. Társaival két zsúfolásig megpakolt kamionnal gurultak be a kórház udvarára. A targoncával lepakolt adomány több tároló helyiséget is színültig megtöltött. Egy Németországban felszámolt kórházból csupa olyan eszközt hoztak, aminek hasznát veszi a halasi egészségügyi intézmény. Dr. Lengyel János orvosigazgató az adományok kipakolásakor kérdésünkre elmondta: jó állapotú, sok esetben még ki sem bontott, eredeti csomagolásban lévő eszközöket kaptak. A szállítmányban mintegy száz többfunkciós kórházi ágy volt – ami a betegek kényelmét szolgálja majd – az ágyakhoz matracok is érkeztek, illetve éjjeli szekrények, kerekes székek, de még nővérruhák is.
A halasi kórházban még ezután készítik el az összegzést a Németországból érkezett adományokról, így a kipakoláskor még nem tudták megbecsülni a forintosított értékét az eszközöknek, de az biztos, hogy nagy értékről van szó. Lengyel János hozzáfűzte, hogy a Semmelweis kórházban komoly fejlesztések voltak, osztályok újultak meg, új műszerek érkeztek az utóbbi években, de például még így is sok régóta használatban lévő ágy és felszerelés cserére szorul, ezért mindig örülnek az ilyen adományoknak. Talán Németországból is érkezik majd újabb szállítmány, hiszen a Regensburgból érkezett csapat azt ígérte továbbra is szeretnék tartani a kapcsolatot a halasi kórházzal és amint tudnak, újra jönnek.
Fotók: Rékasi Ramóna