Nemzetiségi tanszeradomány
Közélet

Nemzetiségi tanszeradomány

Több mint 250 rászoruló gyereknek segítenek. Már harmadik éve vitt az iskolákba tanszereket a Kiskunhalasi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat. A cél az, hogy egy diák se szenvedjen hátrányt az iskolákban amiatt, hogy a szülei nem tudtak mindent megvásárolni a tanévre.

Nyolc intézménybe vittek tanszereket a nemzetiségi önkormányzat tagjai Szűcs Csaba elnök vezetésével összesen 756 ezer forint értékben. A nemzetiségi önkormányzat költségvetéséből vásároltak be a gyerekeknek. A Kertvárosi-iskolába érkezett a legnagyobb mértékű segítség. Ide közel 180 ezer forint értékű tanszert hoztak, amik jól jönnek majd az órákon. Többek között a rajz és technika órákhoz szükséges ceruzákat, zsírkrétákat, lapokat tartalmaztak a csomagok.

Az iskolák írták össze, hogy mire van szüksége a hátrányos helyzetű diákjaiknak. A tanszerek bent maradnak az intézményben, és használat előtt adják azokat oda a gyerekeknek, így biztosan mindig ott lesznek kéznél. Az akciót figyelemmel kísérte a Duna Televízió forgatócsoportja is. A stáb a csatorna nemzetiségi műsorába forgatott egy filmet a halasi alpolgármester Szűcs Csaba egy napjáról.

Hozzászólás (0)