
Népszerű a nyári munka a diákok körében
Befejeződött a tanév, lezárultak az érettségi vizsgák is, a felsőoktatásban tanulók számára is megkezdődik a vakáció. Az elkövetkező hetekben sok olyan diák lesz, akik a nyári pihenés mellett néhány hétre elvállalnak valamilyen munkát. Nem árt azonban tisztában lenni, milyen szabályokat kell betartaniuk a fiataloknak és a munkaadóknak.
- Akár már 16 év alatt is lehet munkát vállalni, de csak abban az esetben, ha a szülő ehhez hozzájárul és kizárólag iskolai szünetek ideje alatt. A diákok munkaideje nem lehet több, mint napi nyolc óra, és 18 évnél fiatalabb munkavállalók nem dolgozhatnak este 10 óra után. Az is lényeges, hogy az egyik napi munkabefejezés és a másik napi munkakezdés között legalább 11 órának el kell telnie – mondta el weblapunknak Samu Zoltán, a Nebuló Work Iskolaszövetkezet elnöke.
Az országos kimutatások szerint évről évre kevesebb azon diákok száma, akik dolgozni akarnak, aminek az egyik oka, hogy a kötelező szakmai gyakorlatok teljesítése mellett a tanulóknak nem marad idejük és energiájuk a munkavállalásra. Az általunk megkérdezett fiatalok azonban szeretnének dolgozni ezen a nyáron. Vannak, akik attól sem riadnak vissza, hogy Balatonon vállaljanak munkát. A diák munkavállalók minimálbére jelenleg bruttó 733 forint óránként. A felső határ változó, a legjobban kereső diákmunkások jelenleg óránként bruttó 1214 forintot kapnak. A fiatalok szerint a saját erőből megkeresett pénzt jobban megbecsülik a diákok, mint a szülőktől kapott összegeket.