Nyertes civilek
Közélet

Nyertes civilek

Huszonnyolc halasi civil szervezet kap támogatást rendezvények megvalósításához a városházától, az 1,4 millió forint felosztásáról néhány perccel ezelőtt döntöttek. Kiderült, csupán a Kiskunhalasi Önvédelmi és Bűnmegelőző Egyesület jelentkezését nem tudták elfogadni, mivel nem programra, hanem működésre nyújtott be pályázatot.

 
Évek óta nem jutott támogatás a civil szférára. Idén viszont 1,4 millió forintot különített el erre a célra az önkormányzat. A kiírt pályázatra huszonkilenc szervezet, egyesület, alapítvány jelentkezett. A testületi ülésen kiderült, hogy az igény 1,72 millió forintról szólt. Egyetlen esetben nem ítélt meg pénzt a közgyűlés, mivel a Kiskunhalasi Önvédelmi és Bűnmegelőző Egyesület nem programok szervezésére kért egy bizonyos összeget. Végül az 1,4 millió forintot huszonnyolc szervezet között osztották fel. Itt olvashatják a részleteket.