(►) Nyílt napra készül az Ady Ovi (videóval)
Közélet

(►) Nyílt napra készül az Ady Ovi (videóval)

Április 16-án, kedden 9-11 óra között tartja a nyílt napját a Bóbita Óvoda és Bölcsőde  Ady Endre utcai Óvodája. Ezen a napon a szülők és gyermekeik bepillantást nyerhetnek az intézmény mindennapjaiba, a fejlesztő munkába.

Mongyi Marianna tagintézmény-igazgató jó szívvel ajánlja az óvodát az érdeklődők figyelmébe. A Kiskunhalas központjában található Bóbita Óvoda és Bölcsőde Ady Endre utcai tagintézménye 45 éve nyitotta meg a kapuit a gyerekek előtt. 2016-ban a műemlék jellegű az épületet, felújították, és még napelemet is kaptunk- mondja az intézmény vezetője.

 Három csoporttal működünk, a mi termeink tágasak, világosak, kényelmesen berendezettek, két szép galériánk van, ami még jobban biztosítja azt, hogy a gyerekek elmélyülten tudjanak játszani, és a mosdók, az öltözők mind a gyerekek kényelmét szolgálják. Ha az udvarra kitekintünk, akkor ott is láthatjuk, hogy jól felszerelt udvarunk van, ahol a napi játékot és a sporttevékenységeket, a mozgást is tudjuk biztosítani a szabad levegőn a gyerekeinknek.

Jók az adottságaink, mi a belvárosban helyezkedünk el, és azt gondolom, hogy ez egy könnyen megközelíthető óvoda, de a szakmai tevékenységünkre is nagy hangsúlyt fektetünk. Minden pedagógus kollégámmal együtt megtesszük azt, amit a pedagógiai programban meghatároztunk. Több kiemelt célunk is van, de talán a legfontosabb az, hogy a gyerekeink jól érezzék magukat, az óvodában örömmel játszanak, sok ismeretet szerezzenek, és tevékenységeken keresztül tudják mindezt megtenni.

Az óvodában a foglalkozások már a közelgő nemzeti ünnep jegyében zajlanak.