Ő a vasvillás támadó
Közélet

Ő a vasvillás támadó

Az országos híradásokba is bekerült egy halasi nyugdíjas, Németh János. Garázdaság miatt vitték be a rendőrkapitányságra tegnap délelőtt. Ő volt az, aki vasvillát vett elő egy háza elé parkoló autós miatt.

Németh úr azt mondja, rendkívül dühös tud lenni, amikor beállnak a kapubejárójába. Ez hetente nem egyszer, százszor történik. Hiába a tábla, mindig odaállnak, amikor meg ki akar állni az autójával, akkor nem tud.

Vasárnap éppen vendégeket vártak, amikor megjelent a kapuban egy idegen autó, vadkerti tulajdonosa a közeli virágboltba akart menni. Németh János szólt neki, hogy menjen arrébb, és ott parkoljon, de állítólag a férfi ezzel nem igazán foglalkozott.

- Mondtam neki, hogy kiszúrom a kerekét. Az udvaron volt a vasvilla, felkaptam, és odamentem az autóhoz. Az hazugság, hogy az embert akartam megszúrni, a gumi felé döftem. Az a koma meg hárítani akarta a döfést, és ekkor sérült meg egy kicsit a keze - emlékezett vissza a gyanúsított.

Németh Jánost a rendőrök ezt követően bevitték a kapitányságra, garázdaság miatt indítottak eljárást. A halasi nyugdíjas most legjobban amiatt mérgelődik, hogy pont vendégek jöttek hozzájuk, és így lekéste az ebédet, ugyanis több mint három óráig bent volt a kapitányságon. Bosszantja az is, hogy a sértettet nem büntették meg a rendőrök. Úgy gondolja, mivel beállt a kapubejáróba az autós, ezért ki kellett volna szabniuk a megfelelő bírságot.

Kép-szöveg: Bakos László