Ökumenikus reformációs istentisztelet (galériával)
Október 31. a reformáció emléknapja. Ez a nap idén különös hangsúlyt kapott, hiszen most van a reformáció ötszázadik évfordulója. Halason együtt ünnepelt a három protestáns felekezet.
Halason kedden délután 5 órakor kezdődött meg az az ökumenikus istentisztelet, amit a reformáció 500 éves évfordulója kapcsán tartottak. Sokan ellátogattak a református templomba. Nem csak halasiak, de például a tázlári, soltvadkerti és bócsai gyülekezetek tagjai is itt voltak, hogy közösen emlékezzenek.
A három protestáns felekezet, vagyis a református, a baptista és az evangélikus ünnepelt együtt. A szószékről a hívőkhöz Édes Árpád, Friebert Tibor és Honti Irén lelkészek szóltak, de a beszédek közötti énekről is a három felekezet gondoskodott. Édes Árpád református elnök-lelkész szólt először. Ő többek között azt hangsúlyozta, hogy a reformáció ünnepe Krisztus ünnepe. Friebert Tibor baptista lelkész elmondta, hogy a békesség elnyerhető egy egyszerű imádsággal, és az évfordulót nem emlékezve kell ünnepelni, hanem úgy kell élni és vissza kell fordulni az igéhez. Honti Irén evangélikus lelkész először egy tanmesét mondott az igazságról és a hamisságról, majd azt hangsúlyozta, hogy a reformátorok szenvedélyesen keresték az igazságot és azt bátran képviselték. Az ökumenikus istentisztelet úrvacsorával és egy könyvbemutatóval zárult.
Fotók: Rékasi Ramóna