Optimistán várja a választásokat a Demokratikus Koalíció
Közélet

Optimistán várja a választásokat a Demokratikus Koalíció

- Az gondolom, hogy a DK jelöltjei és a velünk szövetséges pártok, civil szervezetek, jól fognak szerepelni az önkormányzati választásokon- fogalmazott hírportálunk érdeklődésére Gy. Németh Erzsébet, a DK országgyűlési képviselője Kiskunhalason.

Megtartotta kampányzáróját a Demokratikus Koalíció helyi szervezete, amelyen Gy. Németh Erzsébet országgyűlési képviselő, az árnyékkormány tagja volt a vendég.  Mind a tíz halasi kerületben lesz induló, Kiskunhalason az MSZP-vel és a Jobbikkal közösen állítottak jelölteket. A vármegyei listán Nagy Szabolcs választókerületi elnök a második, Varga Istvánné pedig negyedik helyen van. Mindketten bejuthatnak a vármegyei közgyűlésbe - hangzott el.

Varga Istvánné, Nagy Szabolcs és Gy. Németh Erzsébet

. – Az elmúlt 14 évben a Fidesz mindent államosított, központosított, de az idő megmutatta, hogy nincsenek jó kezekben ezek. Biztos vagyok benne, hogy a halasi emberek is olyan jelöltekre fognak szavazni, akik önkormányzati képviselőként szeretnék a város dolgait megoldani- mondta hírportálunknak a politikus.