Örökségünk a csipke
Nemeshanyban mutatkoztak be a 20. század első felében Magyarországon kialakult csipkefajták mai képviselői. A találkozót a község önkormányzata, a Nemeshanyért Egyesület és a helyi hagyományőrző csipkebarátok csoportja szervezte. A Halasi Csipke Közalapítványt Kardos Zsuzsanna művészeti vezető és Palkovicsné Gangl Mária termékreferens képviselte.
A rendezvényre július 27 és 30. között került sor Nemeshanyban. A szervezők célja az volt, hogy népszerűsítsék a csipkéket, és felkeltsék az érdeklődést a néprajzi gyűjtőmunka és a kézműves mesterségek iránt.
Az ünnepélyes megnyitót követően a népművészetre épülő csipkefajták kialakulásáról beszélt Erdei T. Lilla muzeológus, etnográfus. Az előadó ismertette a tájegységek csipkéinek jellemzőit. A résztvevők például azt is megtudhatták, hogy a nemeshanyi csipke készítésénél 48-féle öltésmintát alkalmaznak.
Nemeshanyban Devecsei Gáborné tartott előadást. A csipkekészítő, Sebestyén Gyula-díjas néprajzi gyűjtő az értékmentés és a hagyományőrzés fontosságát hangsúlyozta.
Az alkotásokat bemutató állandó kiállítás megtekintése után Devecser volt az úti cél. Ott szintén tárlat várta a közönséget. Maszler Irén, Aranycsipke-díjas csipkekészítő mutatta be műveit. A rendezvényen vendégeskedett hungarikumunk.
- Modern és régi csipkét is vittünk magunkkal. A megnyitót élénk érdeklődés kísérte – tudtuk meg Palkovicsné Gangl Máriától.
Kapolcsra is kirándulást tettek a találkozó résztvevői. A Művészetek völgyében az Éltető völgyben vendégeskedtek.
- Négy sátrat biztosítottak a csipkések számára. A fiatalok is nagy érdeklődéssel tekintették meg a csipkekészítés rejtelmeibe beavató bemutatókat – mondta a Halasi Csipke Közalapítvány termékforgalmazó munkatársa.
Kardos Zsuzsanna művészeti vezető mutatta meg a halasi csipke öltéstechnikáit a látogatóknak.