Örömkönnyek és látványos táncok a bibós szalagavatón
Közélet

Örömkönnyek és látványos táncok a bibós szalagavatón

Pénteken este a Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium folytatta a szalagavatók sorát városunkban. Az ünnepség két helyszínen zajlott. Az aulában történt meg az ünnepélyes szalagtűzés, a sportcsarnok pedig a bálnak adott otthont. Különleges koreográfiák, színes jelmezek és hangos tapsorkánok jellemezték az idei bibós szalagavatót.

A szalagavató szokás szerint az aulában kezdődött. A végzősök bevonulását követően a műsorvezetők köszöntötték a jelenlévőket.

- A szalag kitűzésének az a jelképes értelme, hogy mindenkinek tudatára adjátok: ebben az esztendőben ti vagytok iskolánk végzősei: maturandusok és maturandák, akik közvetlenül az érettségi előtt álltok. Ti tudtok közülünk legtöbbet a világ dolgairól. Sokan túljutottatok már a legfontosabb döntésen is: tudjátok, hol és hogyan tanultok majd tovább – mondta Harmat Boglárka.

Az est legfontosabb pillanati következtek. Az osztályfőnökök (Kissné Kriszt Zsuzsanna, Rádi Kornélia, Bondár-Fodor Klaudia, Édes Anna) minden végzősre feltűzték az érettségüket szimbolizáló szalagot.

Csorba Imre igazgató is ezen a helyszínen köszöntötte a tizenkettedikeseket. Arról beszélt, milyen nagy jelentőséggel bír egy végzős életében ez az este.

- A szalagtűzés ünnep, aminek jelentősége van. Lezár egy korszakot és megnyit egy másikat. Az osztályfőnökeitek által kitűzött szalag azt jelzi, hogy a középiskolai érésetek a végéhez közelít. Mostantól komolyan kell venni az időt, mert azon munkálkodik, hogy egyre közelebb hozza az érettségi vizsgákat. Készüljetek! A vizsgáitok eredménye dönti el, hogy kinek-kinek hol, és hogyan folytatódik az élete. Az utóbbi két évben a mindennapjainkat jelentősen átalakító vírusnak köszönhetően a korábbiakhoz képest eltérő módon zajlottak a megmérettetések. Még innen nem látszik, hogy májusra mit hoz számotokra a jövő. Ezért azt javaslom, hogy sok energiát fektessetek a tanulásba. Felkészülésetekkel a lehetséges alternatívák mindegyikének meg kell felelni.

Dr. Várnai László polgármester tiszteletére felesége díjat alapított, a tehetséges bibós diákok elismerésére. A díjat ezúttal is Dr. Várnai Lászlóné adta át. 2021-ben Murcsik Nóra a 12. osztály végzőse kapta az elismerést.

A szalagavató bál a sportcsarnokban zajlott. A meghatódott szülők, nagyszülők minden produkciót nagy tapssal fogadtak, majd vastapssal jutalmaztak. A táncok sorát az angolkeringő nyitotta.

Egy gyors átöltözést követően a 12.a osztály tagjai igazán forró hangulatot csempésztek a hűvös, őszi estébe. Mexikóba repítették képzeletben a közönséget.

A 12. osztály diákjai táncukkal az 1960-as évek életérzését hozták el a szalagavatóra. A jelenet elején idős emberekként érkeztek meg a szereplők, aztán egy pillanat alatt fergeteges, fiatalos lendület kerítette hatalmába a táncosokat.

Ki ne ismerné a Netflix egyik legnépszerűbb sorozatát, A nagy pénzrablást? A 12.b osztálynak is ez a kedvence, éppen ezért nem volt kérdéses számukra, hogy overállt és Dalí maszkot húznak. Pénzt ugyan nem, de a közönség szívét garantáltan elrabolták.

A 12.c igazi jó kedélyű, mulatós társaság. Táncuk is ezt tükrözte, hiszen egy hamisítatlan cigánytánccal szórakoztatták magukat és a jelenlévő rokonokat, családtagokat. Jutalmuk természetesen hangos vastaps volt.

A produkciók sorát, szokás szerint a bécsi keringő zárta. A hófehér ruhába öltözött lányok és az elegáns fiatalemberek sokak szemébe könnyeket csaltak.

A helyszínen készített interjúkat a Halas TV Pont magazinjában láthatják majd az érdeklődők.