Országos matematikaversenyen remekeltek a sziládysok
Közélet

Országos matematikaversenyen remekeltek a sziládysok

Debrecen volt a házigazdája a XXVI. Református Iskolák Országos Matematika Versenyének. A résztvevők között ott voltak a Szilády Áron Református Gimnázium diákjai is, nem is akármilyen eredményeket értek el. A 19 résztvevő iskola között a második legjobb volt a Szilády.

Immár huszonhatodik alkalommal zajlott a pénteken és szombaton a református iskolák matematikaversenye a 7-12. évfolyamok számára, amelynek házigazdája, szervezője a Debreceni Református Kollégium Gimnázium. Erre a megméretésre meghívják az összes református gimnáziumot, határon innen és túl. A küldöttségek minden évfolyamról egy-egy diákot vihetnek a versenyre. A résztvevők között volt a Szilády Áron Református Gimnázium is - kaptuk a tájékoztatást Biró Emőke kísérőtanártól. Mint megtudtuk idén először egy tesztet kellett kitölteni a csapatoknak, majd különböző logikai feladatok következtek, ezt követpen pedig licitálni kellett. Végig nagyon izgalmas volt a játék, hiszen mindeközben a tanárok kivetítve követhették csapataikat, és izgulhatták végig együtt a versenyt. A sziládysok nagyon szépen szerepeltek. A 7. évfolyamos Figura Márton dicséretben részesült (tanára: Forczekné Lány Tünde), a 8. évfolyamos Baranyai Brúnó és a 9. évfolyamos Varga Luca egyaránt a harmadik helyet szerezte meg (tanáruk: Klemné Lipka Dorottya). Klemné Lipka Dorottya és Biró Emőke tanítványa, a tizedikes Klem Zsolt második volt. A 11. évfolyamról Tóbiás Anna és a 12. évfolyamról Szabó Ezékiel képviselte a Sziládyt.  Az egyéni eredmények összesítése alapján a 19 résztvevő iskola közül a második volt a halasi gimnázium, míg a csapatversenyen a 9. helyet szerezték meg. A tanárnőtől megtudtuk, hogy a diákok és felkészítőik már most megfogadták, jövőre győzni mennek Debrecenbe.