
Közélet
Óvatosan az autókkal az iskolák környékén!
Autósok, közlekedők figyelem! Szeptember 1-jén, csütörtök reggel becsengetnek, vagyis megkezdődik az új tanév. Emiatt Halas útjain, elsősorban a városközpontban (Kossuth, Köztársaság utca), valamint az iskolák környékén várhatóan jelentősen megnövekszik a forgalom.
Főként reggel negyed 8 után kell arra számítani, hogy lelassul a közlekedés és sorok alakulhatnak ki a nagyobb kereszteződéseknél. A tapasztalatok szerint a tanév első egy-két hetében szokott a legnagyobb járműforgalom lenni. Az már biztos, hogy az egyik legveszélyesebb helyen, a Központi iskola előtti zebránál a közterületfelügyelet fogja segíteni a gyalogosok biztonságos átkelését, de az előző évek gyakorlatához hasonlóan várhatóan a rendőrök és a polgárőrök is ott lesznek majd az intézmények környékén. A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Szakgimnázium tanévnyitó szentimiséje miatt az alsóvárosi templom környékén is nagyobb mozgásra és több járműre kell számítani reggel és kora délelőtt.
Fehér Erika