
Óvodától a középiskoláig segítik a fiatalokat
A Bács-Kiskun Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Kiskunhalasi Tagintézményében az egyik ellátandó feladatkör a nevelési tanácsadás. A szakemberek akár kétéves kortól, de jellemzően inkább óvodás kortól egészen a középiskola végéig foglalkoznak a különböző korosztályokba tartozó gyermekekkel, fiatalokkal. Cikkünkben annak járunk utána, mi indokolhatja, hogy egy gyermeknek ilyen jellegű foglalkozásra legyen szüksége.
Gyógypedagógiai fejlesztésre zömében azok a gyermekek, tanulók járhatnak, akik tanulási nehézséggel küzdenek (BTMN közoktatási státusszal rendelkeznek). E terápia általában komplex, mikor több szakember is foglalkozik velük, például logopédus pszichológus, gyógypedagógus.

- A gyógypedagógiai foglalkozásokon belül általában a részképességek fejlesztése történik, melyek óvodásoknál az iskolára felkészítést segítik, az iskolásoknál pedig a sikeresebb tanulmányokhoz járulnak hozzá. Akiknek szükségük van rá, még mozgásterápiára is járhatnak. A terápia nagyobb részt egyéni foglalkozást jelent, ahol a gyermekek különleges bánásmódban részesülnek, személyre szabott feladatokat kapnak. A gyermekek, tanulók nagy örömmel járnak ide, mert itt csak rájuk figyelnek, és a fejlesztő játékok által szinte észre sem veszik, hogy tanulnak. A prevenció, megelőzés kiemelkedő feladattá vált az utóbbi években. Így intézményünk is fogadja az egyre fiatalabb korú gyermekeket és szüleiket, akiknél védőnői segítséggel bármilyen fejlődési elmaradást észleltek - mondta Ternovszkyné Kutus Katalin, gyógypedagógus.

Mint megtudtuk, a terápia mindig a szülővel egyeztetve, és beleegyezésével heti 1-2 alkalommal történik. Itt mindig lehetőség van a szülővel is beszélgetni a gyermek, tanuló fejlődéséről, tanácsokat kaphatnak az otthoni megsegítés módszereihez. A szakemberek szükség esetén konzultálnak az óvónőkkel, tanítókkal, tanárokkal és fejlesztő pedagógusokkal, ha a gyermekek érdekei azt szolgálják.